Elszaporodó ragadozómadarak

2023.03.30. 12:38

Ritkították a kormoránokat a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon – közölte a szövetség elnöke.

kisalfold.hu

A kormorán, vagy más néven kárókatona jelentős kárt tesz a halállományban, ezért szükséges a populáció nagyságának szabályozása.

Zoltai Dániel elmondta, a téli nyugalomra vonult, dermedt halakat megtizedelő állomány gyérítését vadászati engedéllyel rendelkező személyek végezték, környezetvédelmi okokból ólom- helyett acélsöréttel. 

A Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a vármegyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon. 

Zoltai Dániel hozzátette, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően halbőség van a vizekben. A horgászoknak és a velük együttműködő vadászoknak nem céljuk kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány nagyságának szabályozása. 

A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500–3000 példány fészkel, de télen 30–40 ezer jelenik meg a magyar vizeken és rendkívül nagy kárt okoznak a halak elfogyasztásával és megsebesítésével. 

A kormorán vagy kárókatona egy régebbi korszakból fennmaradt madárfaj. Tollát nem tudja vízhatlanná tenni, testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Válogatás nélkül megeszik mindent és csoportosan vadászik. Szétveri és megsebesíti a vermelő, lenyugodott állományokat, egy elfogyasztott halra három pusztulás jut. 

Az állomány ritkítását a vármegyei horgászegyesület szakemberei végezték. Fotó: KEMHESZ

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában