Pro Urbe Győr díjas Kocsis Róbert, a Patent Csoport vezérigazgatója

A Patent Csoport megalakulása óta támogatja a győri sport- életet és a város kulturális és oktatási intézményeit. Kocsis Róbert vezérigazgató lelkes lokálpatriótaként többek között segíti a női kézilabdaklubot, a GYVSE kajakos, kenus versenyzőit, a Győrkőcfesztivált, a Győr Balettot is. Az ismert üzletembert március 15-én Pro Urbe díjjal tüntették ki.

Dániel Viktória

Kocsis Róbert a Pro Urbe díjjal járó összeget a Bartók Kórus Alapítványnak ajánlotta fel.

Forrás: Kisalföld archív

Fotó: Huszár Gábor

Kocsis Róbert, a Patent Csoport vezérigazgatója vallja, hogy szülővárosának, amelyhez ezer szállal kötődik, ha cége gazdasági eredményei lehetővé teszik, kötelessége adni. 

– A Patentban a ranglétra minden fokát végigjártam, voltam elfogó, csoportvezető, később tulajdonos. A vezérigazgatói székben 2000 óta ülök. Már az alapítók számára is fontos volt a város támogatása. Most, vezetői és tulajdonostársaimmal együtt ezt a hagyományt visszük tovább. Lehetőségeinkhez képest, célunk, hogy minél szélesebb körben segítsünk. Szeretném hinni, hogy a kollégáink számára is pluszmotivációt jelent ez a fajta elköteleződés és példamutatás.

 Kocsis Róbert elmondta, legkorábban a sportot kezdte el támogatni, hiszen ő maga is a kajak-kenu csónakházban nőtt fel, s lett válogatott sportoló. Ahogy a cég egyre nőtt, a támogatások körét is ki tudták terjeszteni. Az ETO-s kézilabdás lányok, a vízilabda, a boksz, az atlétika, mellett fontos volt az is, hogy a Lurkó Alapítványon keresztül a rászoruló gyerekeket segítse, vagy kiemelt támogatója legyen a Győrkőcfesztiválnak. 

– Büszke vagyok a városnak adott támogatásainkra, ugyanakkor munkatársaink is számíthatnak a segítségünkre, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Ez a cég hitvallása, együtt, egymásért dolgozunk, ezzel teremtve alapot arra, hogy másokat is szponzorálhassunk. 

A vezérigazgató kiemelte, különösen büszke arra, hogy a Patent Csoport úgy vált Magyarország egyik legnagyobb vagyonvédelmi cégévé, hogy közben megőrizte győri központját. 

– Ide köt minket a múlt, a család, a barátság és reményeim szerint a jövő is. A cégben egy fokozatos fiatalítást tervezünk, így mi szépen hátrább lépünk, és hagyjuk, hogy egy új, rendkívül tehetséges és lelkes korosztály vegye át az irányítást. Szeretnénk, hogy ez a vállalat az unokáink számára is olyan örökség legyen, ami a várossal együtt fejlődik és annak elhivatott támogatója marad. 

– Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy nekem ítélték a díjat. Hatalmas elismerés, büszke vagyok rá. Viszont fontos elmondanom, a családom és a mögöttem álló munkahelyi csapat nélkül nem kaphattam volna meg – mondta el az elismerés kapcsán a Kisalföldnek Kocsis Róbert, aki a Pro Urbe díjjal járó pénzösszeget a Bartók Kórus Alapítványnak ajánlotta fel. 
 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában