1830-as hívószám

2023.03.01. 11:02

Mától startol az új orvosi ügyelet Győr-Moson-Sopronban - mutatjuk az összes fontos tudnivalót

Délután négy órától térségünkben is él a 1830-as hívószám felnőtteknek, gyerekeknek egységesen.

Pozsgai Kitti

Fotóillusztráció: MW-archívum

Fotó: Czinege Melinda

Az Országgyűlés által 2022. decemberben elfogadott, egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése Magyarországon. Az új alapellátási ügyeleti rendszer március 1-jén 16 órakor a betegbiztonságot garantálva és a betegek egységes ellátását szem előtt tartva Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is megkezdi működését.

Új ügyeleti helyszínek

Az új ügyelet telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen 1830. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint zajlik az alapellátási ügyelet. – Az a cél, hogy a jövő év elejére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön – mondta el lapunknak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Ne várjunk a panasszal

Az OMSZ weboldalán szemléltető grafikával, videóval mutatják be az új ügyeleti rendszer működését. Tájékoztatásuk szerint továbbra is adott a lehetőség, hogy személyesen keressék fel a háziorvosi ügyeletet Csornán, Győrben, Kapuváron, Mosonmagyaróváron, Pannonhalmán és Sopronban.

Az OMSZ weboldalán szemléltető grafikával, videóval mutatják be az új ügyeleti rendszer működését.Hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 8–14 óráig lehet felkeresni a rendelőket. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy lehetőség szerint ne várjunk az ügyeletig a panasszal, hanem rendelési időben keressük fel háziorvosunkat. A csornai, kapuvári, mosonmagyaróvári és soproni ügyeleti helyszínek nem változtak. Új ügyeleti helyszínek a pannonhalmi a Szent Márton Járóbeteg Központ földszintjén, illetve a győri ügyelet, amely a kórház A1 épületének földszintjén lesz megtalálható.

Akik éjszaka keresnék fel személyesen az ügyeletet, azoknak erre négy helyszínen biztosítanak lehetőséget: Csornán, Győrben, Mosonmagyar­óváron és Sopronban hétköznap 22 és 8 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig 14 és 8 óra között.

Ha kell, házhoz megy a segítség

Amennyiben valakinek ügyeleti időben keletkeznek súlyos panaszai, tünetei, azt tanácsolják, hogy ne is induljanak el az ügyeletre, hanem hívják a 1830-as számot. Telefonon tanácsot kaphatnak, vagy ügyeleti kocsit küldenek a beteghez, életveszély esetén pedig azonnal mentőt riasztanak. Így jelentősen csökkenhet a teher a mentőkön és az ügyeletet ellátó orvosokon is.

Gyermekügyelet két helyszínen

Gyermekügyelet két helyszínen biztosított, Győrben a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 8 és 22 óra között. A Soproni Erzsébet Oktató Kórházban csak munkaszüneti napokon 8 és 14 óra között érhető el személyesen a gyermekügyelet. A központi telefonszám a teljes ügyeleti időszakban gyermekek esetében is 1830.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában