Március 15.

2023.03.16. 14:38

Kortárs műsor, tiszteletteljes emlékezés Jánossomorján - galéria

Rap és opera egy színpadon, csillogó diákszemekkel figyelve. Modern műsorral tisztelgett Jánossomorja város diáksága a nemzeti ünnep előtt. A városi ünnepség pedig az egységbe forrás képességére hívta fel a figyelmet, ami a forradalmi napok öröksége.

Hauptmann Tamás

A forradalom és szabadságharctól kapott örökségünk, hogy egységbe tudunk forrni, amivel elérjük céljainkat. Erre kell, hogy emlékeztessen a nemzeti ünnep – hangsúlyozta az ünnepi beszéd a város március 15-i ünnepségén, a Szabadság Emlékoszlopnál. Horváth Dániel önkormányzati képviselő, egyben a helyi iskola tanára a forradalom és szabadságharc eseményeiről, utóéletéről is beszélt, de annak hatásairól és örökségéről is.

Hangsúlyozta, bár a szabadságharcot leverte a túlerő, mégis sok célt elértek a küzdelmek, megváltoztatták Magyarországot. Az akkor teremtett és kivívott értékek közül az egyik legfontosabb ma, hogy bebizonyítottuk, egységbe tudunk forrni a sok különbözőség ellenére is. „Az összefogás és a nemzeti egység megtartását nem szabad hagynunk kiveszni. Merjünk segíteni és merjünk segíteni egymáson, egymásnak. Enélkül nem lett volna sikeres a forradalom és szabadságharc.”

Németh Fáni, a BőArt Társulat vezetője Petőfi Sándor forradalmi verseit és szellemiségét hozta el, dalban, szavalatban egyaránt.  Majd a város, illetve a helyi civil szervezetek koszorúzták meg a három magyar szabadságharc előtt tisztelgő kopjafát. A megemlékezésen a Jánossomorjai Fúvós Egyesület zenélt, a méltó tisztelgésben pedig az önkéntes tűzoltók segítettek.

A város iskolája az ünnep előtti délután műsorral emlékezett a múltra. Felsővári-Szalka Krisztina tanárnő és osztálya modern darabbal készült, ami érthető, formabontó és inspiráló volt egyszerre, és a nemcsak a székeken ülő, de a szereplő gyermekek is átszellemültek általa. A március eseményeket egy-egy ifjú életképével megjelenítő darabban jelenetek, kortárs popzenei dalok sorakoztak a raptől az operáig, de az iskola kórusa is kiváló darabokkal tette teljessé az előadást.

 

Lőrincz György polgármester mindkét emlékezés közreműködőinek köszönetet mondott az önkormányzat nevében. „A várost fellobogózzuk erre a napra, ahogy a szívünket is, hiszen ez az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Nagyon örülök, hogy a hideg, szeles idő ellenére is sokan vettek részt a városi ünnepségen, ami minden elemében méltó volt. A helyi iskola felső tagozatának műsora pedig formabontó és egyben nagyon megszólító előadássá kerekedett. Öröm volt nézni a fiatalok hangján, modern felfogásban összeállított előadást, amely a gyermekekhez közel hozta az ünnep üzenetét.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában