Véleményeket cseréltek

2023.03.13. 15:07

Gönyűi polgárőr café: a biztonságosabb településért kávéztak

Telt ház volt a gönyűi Polgárőr Cafén szombaton. Négy asztalnál huszonnégyen dugták össze a fejüket, hogy a település biztonságáról, a település és a polgárőrség viszonyáról osszák meg gondolataikat. Nem hiányzott az asztalról a kávé, de igazából az alkotó, jóízű beszélgetés volt a cél.

Barki Andrea

Fotó: Rákóczy Ádám

Dr. Szigethy Balázs jegyző invitálására dr. Molnár Katalin Police Café képző és moderátor szakember vállalta a program lebonyolítását. A Police Café egy közösségi alkotótechnika módszertanának 2014-ben, a magyarországi rendőrségre adaptált változata, ahol arról beszélgetnek, hogy mitől érezzük jól magunkat ott, ahol élünk, hogy mitől élhető a környezetünk, a lakóhelyünk, vagy mitől nem. Police Caféből 2014 óta száznyolc volt már országszerte. A módszert dr. Molnár Katalin már polgárőröknél is alkalmazta, de az egész országban is csak pár három volt belőle. A vármegyében, de az egész Dunántúlon ez volt az első ilyen rendezvény.

A gönyűi Polgárőr Café célja a Gönyűi Polgárőr Egyesület tevékenységének áttekintése, jövőbeli lehetőségeinek megvitatása volt.

– A Gönyűi Polgárőr Egyesület 2004-ben alakult. Jelenleg 57 tagunk van, ebből kilenc ifjú polgárőr. Szeretnénk jobb kapcsolatot építeni a közösséggel, ezért is hívtunk civileket, rendőröket, képviselőket az eseményre, hogy mindenki mondja el, amit gondol. Szükség van ilyen beszélgetésekre, mert így tudjuk feltárni a problémákat, megosztani egymással a nézeteinket, véleményünket. Az emberek egymástól tudnak a legtöbbet tanulni – mondta Újhelyi Jácint, az egyesület elnöke.

A résztvevők között voltak polgárőrök, rendőrök, bűnmegelőzési szakemberek, de voltak civilek, önkormányzati képviselő is. Négy témát dolgoztak fel az asztalnál ülők fél-fél órás időtartamban egy-egy vezetővel, majd megosztották a jelenlévőkkel, mire is jutottak. 

A mindössze húszéves, ám már hat éve lelkes fiatal polgárőr, Bodó Péter vezetésével azt kutatták, melyek a polgárőrség utánpótlásának lehetőségei, módszerei, különös tekintettel a fiatalok bevonzására. Szigethy Balázs jegyző vezetésével a helyi polgárőrségnek a település közösségi életében történő szerepvállalásáról, ezen belül a feladatairól, a megújulásról, az ezekhez szükséges kompetenciákról beszélgettek. Molnár Erzsébettel a polgárőri tevékenység megszervezéséről, működési feltételek megteremtéséről mondták el véleményüket a csoport tagjai. Badar László helyi képviselővel a közösség más szereplőivel való az együttműködésről, a partnerségről, annak kiterjesztéséről, fejlesztéséről és elmélyítéséről osztották meg gondolataikat. Mind olyan téma, hogyan lehet jobban működni a település érdekében. A csoportos foglalkozások végén a témavezetők bemutatták, milyen következtetésekre jutottak az egyes csoportokban. Az összegzésben mindenki véleménye benne volt, ami egy nagyon erős nyilvánosságot jelent. A polgárőrök bíznak benne, hogy az esemény felfrissíti a munkájukat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában