Magyar Érdemrend tisztikereszt

2023.03.21. 10:40

Dr. Kemecsi Lajos szülővárosaként tekint Tatára

Dr. habil. Kemecsi Lajos a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Csák János kulturális és innovációs minisztertől a budapesti Pesti Vigadóban. Az önkormányzat és a Kuny Domokos Múzeum szervezésében a napokban a városháza dísztermében mutatták be a muzeológus „Hétköznapok hagyatéka – Tatai néprajzi tanulmányok” című kötetét. Bár a szerző Budapesten született, de mint elmondta: szülővárosának Tatát tekinti.

Kiss T. József

Dr. Kemecsi Lajos 1993-tól a Kuny Domokos Múzeumban néprajzos muzeológusként dolgozott, később egykori középiskolájában, az Eötvös József Gimnáziumban tanított. Ezután a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba került, s irányításával valósult meg az intézmény néprajzi látványtára, amiért szakmai elismerést, Pulszky Károly-díjat is átvehetett. Akadémiai doktori disszertációját „Néprajz és muzeológia, az elmélet és a gyakorlat alakulása a 20–21. században” címmel írta. Több időszaki és állandó kiállítás is fűződik nevéhez, például a „Falu és a város határán” című, kiadták a „Hagyományos járművek országos gyűjteményi katalógusát”, illetve a skanzenben a Kisalföld tájegység hagyományos járműveit bemutató, állandó kiállítást is rendezett. Tavaly a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum „Kötődés” díját nyerte el, augusztus 20-án pedig Tata Város Zsigmond Király Díja kitüntetéssel ismerték el tevékenységét. 

Dr. Kemecsi Lajos (középen) a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, mellette balra dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója és Michl József polgármester. Fotók: Kiss T. József

Az elmúlt év végén jelent meg Tatáról írt kötete „Hétköznapok hagyatéka – Tatai néprajzi tanulmányok” címmel. A könyvben olvasható kutatási eredmények a szerző Kuny Domokos Múzeumban töltött évtizednyi muzeológusi munkájához is kapcsolódnak. 

Az elismerések és a könyvbemutató kapcsán dr. Kemecsi Lajos elmondta: „Fantasztikus elismerés és fontos dolog, amikor egy állami kitüntetést vehet át az ember, és ezzel méltatják azt az intézményt is, amelynek az élén áll, de számomra egészen más kategóriát és nagy meglepetést jelentett, amikor a szülővárosomban ismertek el.” 

A bemutatón Michl József polgármester úgy fogalmazott: „Nagy büszkeség minden településen, amikor kiváló szakemberek egy-egy alkotásukkal a várost is gazdagítják. Dr. Kemecsi Lajos Tatát is megajándékozta a könyvvel. Mindezzel tataiságunkat is erősíthetjük, gazdagíthatjuk tovább.” 

A könyvet Schmidtmayer-Busa Mónika, a Kuny Domokos Múzeum néprajzosa, a szerzőt, az életrajzát, tudományos munkásságát dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója mutatta be. A kötet két részre osztható. Az egyik a helyi múzeum munkáiról, elsősorban a néprajzi gyűjteményről szól. A másik része azt mutatja be, milyen feldolgozási módjai vannak a néprajzi hagyatéknak. A könyv lapjai egy olyan időszakot idéznek meg, amelyről már nincs élő emlékünk, s kézzelfoghatóvá teszik mindazt, amiről a helytörténeti kutatásokban is olvashattunk korábban.” 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában