Top Employer díj

2023.02.02. 16:00

Negyedszer is legjobb munkáltatók között a győri Dana

Negyedszer is elnyerte a Dana a legjobb munkáltatóknak járó Top Employer díjat, amely a munkavállalók számára teremtett emberközpontú gyakorlatokat ismeri el. Az idáig vezető út egyben tanulási folyamat is volt a vállalat számára.

kisalfold.hu

Emberközpontú céges gyakorlat – Felvételünkön a Dana Hungary Kft. vezetősége a Top Employer díjjal.

A Dana Incorporated világszerte 12 országban nyerte el a Top Employer 2023 minősítést – az elismeréshez idén csatlakozott Németország és Svédország is –, s a vállalat európai régiója együttesen megkapta a Top Employer Europe minősítést is. 

A Top Employers Intézmény által kiadott rangos díj a vállalatok kivételes, az emberi gyakorlatokon keresztül megvalósuló HR-stratégiáit díjazza, úgymint a sokszínűség és befogadás, a munkakörnyezet, a tehetségmenedzsment, a képzés és jólét biztosítása. A HR kiemelt terület a Dana Hungary Kft. működésében, lévén a vállalat Győr második, a megyének pedig a harmadik legnagyobb munkáltatója; négy győri egységében több mint 1200-an dolgoznak. 

Tükröt tart és utat mutat a díj 

– A Top Employer 2023 minősítés nemcsak komoly elismerést jelent, de azzal, hogy pontos értékelést ad a munkánkról, abban is segít, hogy elhelyezzük magunkat a világ „HR-térképén”. Az idáig vezető út egy közös utazás, tanulási folyamat volt, amelynek során több területen is fejlődni tudtunk az elmúlt évek visszajelzései nyomán. A felkészülés pluszhozadéka, hogy erősödött az európai Dana- gyárak közötti együttműködés: bár földrajzilag messze vagyunk, sokat tanultunk egymástól, a közel egyéves felkészülési és auditálási folyamat során megosztjuk egymással a tudásunkat és a tapasztalatainkat – mondta Kovács-Gerő Mária, a Dana győri Off-Highway gyáregységének HR-vezetője. 

A szakember elárulta: a Dana nagyon sokat lépett előre többek között a HR-digitalizációs folyamatokban, ami a jelen kor egyik legfontosabb követelménye. Ennek köszönhetően a legtöbb folyamat ma már online zajlik, a munkatársak elektronikusan intézhetik többek között a szabadság- és home office-igénylést, és online adhatják be a különböző igénylőket, adatlapokat és a cafeteria igényléséhez szükséges dokumentumokat is. Integrált rendszerbe kerül a toborzás és az új dolgozók munkába állításának folyamata is. 

Kovács-Gerő Mária elmondta, kollégáival arra a legbüszkébbek, hogy a vállalat sokat tesz a Dana sokszínűségéért, az elfogadás erősítéséért. 

– A különbözőségek elfogadását célzó gyakorlatainkat is elismeri a most megkapott minősítés. Minden évben megrendezzük például az Elfogadás Napját, hogy jobban megismerjük és ezáltal megértsük egymást, a munkába visszatérő kismamákat pedig speciális műszakrenddel segítjük a visszailleszkedésben, a munka-magánélet egyensúly megteremtésében. Emellett természetes, hogy egészséges munkakörnyezetet teremtünk minden dolgozónk számára – sorolta a HR-vezető. 

A Dana Hungary Kft. negyedszer nyerte el a Top Munkáltató elismerést.

Megosztják a pozitív gyakorlatot 

Minden évben fontos szempont a Top Employer díj odaítélésekor a dolgozók fejlődésének, képzésének biztosítása, a karrierlehetőség, amelyben a Dana különösen erős. Olyannyira, hogy a Top Employers Intézmény felkérte a vállalat képviselőjét, tartson előadást a nemzetközi kiküldetési lehetőségekről, ami külön vonzerőt jelent a vállalathoz érkező új dolgozóknak. Ennek lényege, hogy a vállalat 3–6 hónapos kiküldetési lehetőséget kínál a legkülönbözőbb területeken tevékenykedő munkatársak számára, akik kipróbálhatják magukat a Dana valamelyik külföldi egységében, például Belgiumban, Németországban vagy Olaszországban. Ezzel élhetnek többek között az operátori, karbantartói, logisztikai munkakörökben, de arra is volt már példa, hogy egy gyakornok utazott ki a Dana egyik külföldi egységébe tapasztalatot szerezni. Ennek a programnak köszönhetően a dolgozók 15%-a próbálhatta már ki magát valamelyik külföldi Dana-gyáregységben is. 

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is nagy súllyal esett latba az elbírálás során a fenntarthatóság, ami több szálon kapcsolódik a HR területéhez. A Danának mint munkáltatónak elsősorban a szemléletformálásban van nagy szerepe. – Egyre fontosabb, hogy milyen lépéseket teszünk, és ezzel milyen példákat mutatunk a környezetvédelem és a „zöld” módszerek terén, hogyan tudjuk bevonni a kollégákat is a fenntarthatóságért folytatott harcba – mondta Kovács-Gerő Mária. 

Egyre fontosabb a stabil jövőkép 

A Top Employer díj minősítési folyamata során az elismert munkáltatógyakorlatok mellett körvonalazódtak a további fejlődés lehetőségei is. A digitalizáció további erősítésének igényén túl például világosan látszik az a trend is, hogy a Covid-járványt követő, jelenlegi bizonytalan időszakban a munkavállalóknak minden eddiginél nagyobb igénye van a biztonságra és a stabil jövőképre. 

– A Dana egy olyan vállalat, amely erős értékeken alapszik, és munkavállalóit helyezi mindenek elé”– mondta Charles Wassen, a Dana Hungary ügyvezető igazgatója az elismerés kapcsán. – Azzal, hogy sorozatban negyedik alkalommal nyertük el a top munkáltatói díjat, bizonyítja elköteleződésünket az együttműködés és a befogadás kultúrájának építése iránt, ahol munkavállalóink arra törekszenek, hogy innovatív megoldásokkal álljanak elő a világ mobilitáspiacaira. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában