Vásárosfalu

2023.02.03. 18:19

Minden forintnak megnézik a helyét Vásárosfaluban - Útfelújítás indulc a faluban

Az elmúlt évek komoly fejlesztései után Vásárosfalu idén „kicsit csendesebb” lesz. Molnár Sándor polgármester fogalmazott így, amikor az 2023-as tervekről kérdeztük.

Cs. Kovács Attila

„Voltunk már nehéz helyzetben, azt is megoldottuk” – mondta Molnár Sándor polgármester.

Fotó: Cs. Kovács Attila

– Nem mondok meglepőt, ahogy a többi önkormányzat, úgy a vásárosfalui is takarékos gazdálkodásra számít idén. A költségvetésünk készül, minden forintnak megnézzük a helyét – mondta a Kisalföldnek Molnár Sándor polgármester. Nagy tapasztalattal bír, sokat látott községvezető, hiszen a kezdetektől, 1990-től vezeti faluját. – Voltunk már máskor is nehéz helyzetben, akkor is megtaláltuk a megoldást. Most is így lesz – tette hozzá. 

– Fejlesztést végzünk idén is, hiszen tavaly nyertünk 34 millió forint támogatást az úgynevezett kertaljai út burkolatának felújítására. A Magyar Falu Programban voltunk sikeresek, az átadás határideje augusztus vége. Ez a szakasz gyakorlatilag kerüli a települést. Három építési telek kialakítására is kaptunk 15 millió forintot, azokhoz is elkészül a bekötőút ezzel a beruházással. Tavaly sikerült építenünk tízmillió forint értékben járdát, ha még egyszer ennyi pénzt kaphatnánk erre a célra, akkor Vásárosfalu valamennyi gyalogjárója rendben lenne – ismertette községe helyzetét Molnár Sándor.

Hozzátette: az új telkeket már értékesítették, egy helybeli, egy szomszédos településről való, illetve egy vidéki család vette meg. – Tudunk még egyébként házhelyeket kialakítani, összesen hatot. Hogy aztán ezekre lesz-e igény, még nem tudjuk. Az biztos, hogy jelenleg nincs üres ház a faluban, azaz az ingatlanok kapósak nálunk. 

2022-re visszatérve Molnár Sándor még elmondta: a tűzoltószertár teljes felújítását tudták elvégezni, amihez hatmilliós támogatást nyertek. Még temetői felújításokra, karbantartásra pályáztak, de ez az igényük nem kapott támogatást. 

– Hamis illúziókba sem magamat, sem a falubelieket nem akarom ringatni, hiszen mindenki tisztában van a helyzettel. A nehézségek ellenére azért nem látom teljesen borúsan a helyzetet és bízom benne, hogy sikerül fejlesztési forrásokat találnunk idén is. Az elmúlt években komoly beruházásokat tudtunk megvalósítanunk, hiszen számos pályázatunk, elsősorban a Magyar Falu Programban, lett sikeres. Most egy kicsit csendesebbek leszünk, de a terveket készítjük továbbra is – fogalmazott Vásárosfalu polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában