Elismerések

2023.02.08. 16:01

Előléptették a soproni tűzoltóparancsnokot, a győri igazgató-helyettest 50. születésnapján köszöntötték

kisalfold.hu

Vezetői értekezletet tartottak február 7-én a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, amelyen  Magyarország Belügyminiszterének, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatójának határozatából és parancsából készült kivonat ismertetése mellet, Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, igazgató elismerést adott át.

Magyarország belügyminisztere a katasztrófavédelem állományában végzett több évtizedes kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül, 50. születésnapja alkalmából festmény emléktárgyat adományozott Sári Ákos Donát tűzoltó ezredesnek, igazgató-helyettesnek.

Sári Ákos Donát
Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu

Sári Ákos Donát több mint 20 éves szakmai múlttal rendelkezik. A tűzoltás-műszaki mentés területén a szakma minden lépcsőfokát végigjárta. A tűzoltósport és szakmai versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el, mint versenyző és később, mint felkészítő is. Résztvett a 2001 évi tiszai árvízi védekezésben, mint a győri egységek egyik vezetője. A 2013 évi hóhelyzetben és a dunai árvízi védekezésben részt vett az operatív tőrzs munkájában. A Győrújfalui védekezésnél irányítói feladatokat látott el. A szolgálati ideje alatt megszerzett tapasztalatai, megfelelő alapot jelentenek a további eredményes vezetői feladatai ellátásához.

Sári Ákos Donát 1993-ban beosztott tűzoltóként kezdett dolgozni a Győri Tűzoltóparancsnokságon, majd volt gépkocsivezető, különleges szerkezelő, később szerparancsnok. 2000-ben nevezték ki szolgálatparancsnok-helyettesnek, majd egy évvel később szolgálatparancsnokká léptették elő. 2012 áprilisában lett a Győri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka, augusztusban pedig a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség vezetésével bízták meg. 2018 október 01-től  a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatóhelyettese, majd 2019. június 16-tól  igazgatóhelyettese.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója előléptette tűzoltó alezredes rendfokozatba Pirger Attila tűzoltó őrnagyot, a Soproni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokát.

Pirger Attila
Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu

Pirger Attila 2006 óta a hivatásos állomány tagja. Pályafutása során szakmai tapasztalatait Budapesten, illetve Győr-Moson-Sopron megyében szerezte. A hatósági, tűzoltósági szakterületen, széleskörű ismerettel és gyakorlattal rendelkezik. A Sopron Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságnál 2007-ben kezdett dolgozni, mint szolgálatparancsnok-helyettes. 2012-től a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat GY-M-S Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságára került. A Soproni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott parancsnokának 2018-ban, parancsnokának 2021-ben nevezték ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában