A halálba zárták a magyar katonákat- 116 áldozat, köztük több Győr-Moson-Sopron megyei

Rengeteg magyar katonát küldtek 1944 decemberétől Németországba bevetésekre a későbbi nyugati ellenállás magvának, a frontra vezényelt német katonák helyettesítésére. Erről a történetről a győri Fülöp Szabolcs, a gyalogezred történetkutatója 2020 elején írt egy posztot, erre reagált rá egy évre Nagy Kristóf. Így kezdődött kapcsolatuk, amelynek a vége az lett: a Németországban élő férfi gondozza a sokáig elhanyagolt magyar hadisírokat, rendszeresen gyertyát gyújtva katonáink emlékére.

Az emlékezés magyar mécsesei 

– Néhány éve foglalkozom Celle és környékének hadtörténetével – nyilatkozta lapunknak Nagy Kristóf. 
– Az 1945. február 22-i bombázás azért érdekes, mert helyben is alig kutatták. A Németországba kitelepített újonckiképző alakulatokat az egész országban szétosztották, igy a hannoveri hadkerületben is. Február elején a 81–93. hadrendi számú gyalogsági újonckiképző ezredek egységei állomásoztak Németországban. Nyomozásom során kiderítettem, hogy a Clarion hadművelet során (ezzel a szövetségesek célja a német vasútvonalak elpusztítása volt – a szerk.) végrehajtott támadásnak nem Celle volt a fő célja, a teherpályaudvar csak egy alternatív célpont volt. Az áldozatok sem tisztázottak teljesen: az eltemetett 116, vagy egyes kutatások szerint 117 halott közül legalább egy, de valószínűleg több nem tartozott a magyar egységhez. 

Nagy Kristóf elmondta, hogy a cellei temető vezetőivel való egyeztetés után a családjával két éve vállalták a sírok rendben tartását, mécsesek gyújtását. A Hannoveri Magyarok Egyesülete szervezi a megemlékezéseket. A Waldfriedhof temető parcellája a hármas és a négyes szektor között, a kis tótól keletre található, a bejáratnál a Kriegsopfer Grabstätte Ungarische Bom- benopfer felirat van feltüntetve. 

A menekülők útját állták 

Az újoncok Győrből december 30-án Csallóközön át indultak nyugat felé. A Bécs melletti Deutsch-Wagramig gyalog mentek, ott vagoníroztak, majd néhány hétig tartó vonat-, illetve gyalogút után értek Németországba. 1945. február 22-én reggel 8–9 óra között futott be a szerelvény Celle pályaudvarára, ahol már 18 másik várakozott, köztük hadianyagot, lőszert szállító. Amikor felüvöltöttek a szirénák, a legénység azonnal el akarta hagyni a szerelvényt, hogy a közeli erdőben keressen menedéket. Az állomásparancsnokság utasítására azonban a zászlóaljparancsnok ezt nem engedte, őröket állított az ajtókhoz – a katonák bent rekedtek. A gépek több hullámban, baj nélkül húztak el a város felett. A vagonokban a legénység megnyugodott: kártyáztak vagy bólogattak, várták az ebédosztást. Ám egyszer csak bombák süvítése, majd rettenetes recsegés-ropogás, bombarobbanások pokoli hangja töltötte be a pálya- udvart. 

Sáros sorban a holttestek 

Az átrepülő nagyobb kötelékből kivált néhány gép hajtotta végre a támadást. A szerelvény hátulja és közepe találatot kapott, a légelhárítós kocsi helyén hatalmas bombatölcsér lett. Az ágyút kezelő katonák mind meghaltak. A hátulsó kocsiban az újoncok nagyobb része is halálos sebet kapott, ahogy Muraszombathy Pál alezredes, zászlóaljparancsnok is. A szerelvény közepe-vége felismerhetetlen romhalmazzá vált. A sebesültek elszállítása után a halottakat sorba rakták, rettenetes látvány volt a több mint száz katona véres, sáros holttestének látványa.