Nyugdíjas évek

2023.02.06. 10:11

40 év után ment nyugdíjba az ismert komáromi orvos házaspár

Dr. Szekeres György és Dr. Wander Zsuzsanna neve nem ismeretlen a komáromiak, illetve a környékbeliek számára, hiszen a fogorvos házaspár több mint 40 évig tevékenykedett a szakmában. A főorvos úr emellett a vidéki fogászatok közül elsőként képzett asszisztenseket és rezidenseket, utódaik a mai napig kikérik szakmai segítségét.

Szinak Evelyn

Dr. Szekeres György és dr. Wander Zsuzsanna több mint 40 év szolgálat után vonult nyugdíjba. FOTÓ: Áy Zsóka

„Meggyőztek azzal, hogy micsoda nőies foglalkozás a fogorvoslás, persze menet közben rájöttem, hogy ez bizony nem így van. Sokszor órákig kellett állni, görnyedni egy-egy eset felett. Mostanság a kollégák már ülve dolgoznak, én még mindent állva tanultam, és aztán már nem is változtattam rajta. Komáromban kezdtem dolgozni, majd Ácson folytattam, aztán 1999-től visszatértünk ide. Ezzel párhuzamosan tevékenykedtem a gyermekvárosban, illetve a nyugdíj előtt Mocsán is, ahol hosszú ideig nem volt fogorvos. A munkám mellett a családot is menedzselni kellett, szóval mozgalmasan telt el ez a bő 40 év, voltak benne rögös és felemelő pillanatok egyaránt” – kezdte a beszélgetést dr. Wander Zsuzsanna. 

Férje, dr. Szekeres György főorvos ezzel ellentétben úgy vallott, hogy szinte elröppent a munkával telt négy évtized. Év­­tizedeken keresztül kamarai munkát is végzett, ezt a tevékenységét a Közép-Magyarországi Etikai Bizottság alelnökeként fejezte be. 

„Talán csak az űrkutatás fejlődött annyit, mint a fogászat. Amit mi tanultunk a szakmáról, annak nagy része ma már műhibának számít. Hihetetlen változások történtek, új anyagok, eszközök, technikák jelentek meg, rengeteget módosult a képalkotás, a digitális eljárások. Ezúton is szeretném megköszönni a városnak, hogy támogattak bennünket, és mindig modern eszközökkel, szép és rendezett rendelőben dolgozhattunk” – emelte ki dr. Szekeres György. 

A szakma szépségét és egyben nehézségét is jelenti, hogy minden eset más.

A főorvos úr tutori minősítésének köszönhetően asszisztenseket és rezidenseket képzett, a vidéki rendelők közül elsőként. Helyüket az SZTK rendelőjében két olyan fiatal hölgy vette át – dr. Gál Anna és dr. Horváth-Trázsi Natália –, akik közül utóbbi dr. Szekeres György gyakornoka volt. (Tutori rendszer: elsődleges célja a PhD-hallgatók képzésének, tudományos tevékenységének nyomon követése, az esetleges problémák feltárása és javaslattétel ezek megoldására. – A szerk.) 

„A szakmától a mai napig nem távolodtam el, hiszen a kolleginák igénylik a segítségemet egy-egy problémás eset megoldásánál, én pedig szívesen jövök és segítem őket. A nyugdíjazásomat követően sem mondtam le a folyamatos önképzésről. Állandó online konferenciák résztvevője vagyok, és nemcsak a fogászat, de a házi- és a gyermekorvoslás területén is” – tudtuk meg a doktor úrtól, aki aktív tagja a komáromi Rotary klubnak, akikkel igen eredményes segítő munkát végeznek. 

Felesége, Zsuzsanna elárulta, ő maga kiélvezi a nyugdíjaséveket, hiszen munka akad bőven. Ők gondoskodnak 90 év feletti édesapjáról, illetve van két lányuk, akik szintén örülnek, hogy édesanyjuknak most már több a szabadideje. Arra a kérdésre, hogy miért félnek sokan a fogorvosoktól, a doktornő így válaszolt: „A rossz tapasztalat miatt. A szülők általában csak akkor viszik fogorvoshoz a gyermeküket, ha már baj van. A gyerek egy idegen környezetbe kerül, valaki belemászik a szájába és kellemetlent csinál. Ez megmarad az emberben.” 

A fogorvos házaspár egyönte- tűen vallja: aki fogásznak ké- szül, annak kitartásra, sok tanulásra és még több gyakorlásra kell számítania, s rengeteg türelemmel kell rendelkeznie. A szakma szépségét és egyben nehézségét is jelenti, hogy minden eset más, még az egyszerűnek induló foghúzás is okozhat meglepetést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában