Testületi ülés

2023.01.30. 10:36

Tíz napirendi pontról született döntés Tatán

Tata képviselő-testülete szerdán tartotta meg idei első ülését a városháza dísztermében. Ezúttal tíz napirendi pontot tárgyaltak. Michl József polgármester megállapította, hogy a testület határozatképes és boldog új évet kívánt. A költségvetés előkészítésén dolgoznak, a következő testületi ülésen, február közepén terjesztik elő.

Kiss T. József

A januári ülés rendeletalkotáshoz kapcsolódó előterjesztésekkel kezdődött, köztük az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról (SZMSZ) szóló rendelet felülvizsgálatával. Az eddig hatályos szabályzat arról rendelkezett, hogy a testületnek évente legalább 10 alkalommal rendes ülést kell tartania. A rendelet módosítása nyomán az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is várhatóan minden hónap utolsó szerdáján tartják majd az üléseket, de nagyobb mozgástere lesz a testületnek. Emellett egyéb kisebb módosításokra is szükség volt az időközben bekövetkezett jogszabályi változások, a vármegye, főispán megnevezés bevezetése miatt. 

A képviselők szavaztak a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról, amely emelkedett. Michl József polgármester sajtótájékoztatóján közölte: „Minden évben több alkalommal is felülvizsgáljuk a díjakat, s ennek most külön aktualitást ad a megnövekedett infláció, amely miatt a díjak 22 és 30 százalék közötti emeléséről kellett döntenünk, a változás március 1-jétől lesz hatályos. A drágítást indokolja, hogy egyrészt nagymértékben nőtt a nyersanyagok ára, másrészt januártól nőttek a bérek és az energiaárak is jelentősen drágultak. Az emelés nem vonatkozik azokra, akiknek egyébként jár az ingyenes étkezés. A bölcsődei gondozási díj 10 éve változatlan, az eddigi 1180 forintos összeg helyett 1500 forintot kell fizetni.” A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat 2023-ban a jelenlegi számítások szerint legalább 80–100 millió forinttal járul hozzá a tatai gyermekétkeztetés költségeihez. 

A gyerekétkezési díjak 22 és 30 százalék közötti emeléséről döntött a testület.

Vagyongazdálkodási témában döntés született egy hasznosítási pályázat kiírásáról egyes önkormányzati tulajdonú épületekre vonatkozóan. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a városban található nyilvános illemhelyeket bérbe adják. A pályázati kiírás várhatóan februárban jelenik meg a tata.hu weboldalon. 

A humánszolgáltatáshoz kapcsolódóan a Tata Települési Értéktár Bizottság (TÉB) tavalyi munkájáról adott tájékoztatást. A beszámolóból többek között kiderült, hogy a bizottsághoz érkezett javaslatok alapján eddig 35 érték nyert felvételt, ezekből pedig már 28 került be a Komárom-Esztergom Vármegyei Értéktárba. A Tata Települési Értéktár Bizottság az elmúlt esztendőben három javaslatról tárgyalt: Kóthay Ernő festőművész, valamint Fellner Jakab építőmester munkásságának felvételéről döntöttek. Puhl Aladár mérnök munkássága is bekerült a tatai értéktárba. 

A beszámolók sorában szerepelt egy tájékoztató az európai uniós pályázatokról és a kormány által biztosított támogatásokról, ezzel kapcsolatban Michl József elmondta: „Két új pályázatot nyert el a város, az egyikből egy orvosirendelő-központot hozunk létre a Komáromi utcában, erre 500 millió forintot nyertünk. A másik sikeres projektben pedig több mint 300 millió forintot fordíthatunk arra, hogy a városban futó kerékpárutak összekötését tovább építsük, ennek keretében egy körforgalom épül az Új út–Fényes fasor kereszteződésben. A pályázatok előkészítése elkezdődött, igyekszünk mielőbb befejezni a tervezést és azt követően indulhat a közbeszerzés.” A képviselők döntést hoztak az önkormányzat által kötött köznevelési szerződések, közművelődési megállapodások és a gyermekjóléti ellátási szerződések értékeléséről, valamint a város fenntartásában működő intézmények vezetőinek illetménynövekedéséről. 

Körforgalom épül a Fényes fasor–Új út kereszteződésben. Fotó: K. T. J.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában