Több mint kétezer sorfa

2023.01.30. 12:36

Fásításban az élen jár Győr-Moson-Sopron

Folytatódik az országos Településfásítási Program, aminek 2021–2022-es ütemében Győr-Moson-Sopron az igénylők között dobogós helyen, harmadikként végzett: 76 településen több mint kétezer sorfát ültethettek el a községek. A következő ütemben tízezer sorfát igényelhetnek a tízezer főnél kisebb lélekszámú települések.

Ollári Gergely

Évek óta sikeres térségünkben a településfásítás. Faültetés Győrújbaráton 2021-ben.

Forrás: Kisalföld archív

Fotó: Nagy Gábor

Az Agrárminisztérium által életre hívott Településfásítási Program fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdőtelepítési támogatásokat, mindezzel hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya. A program sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta már 47 ezer hektár erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák. A 2021–2022-es időszakban a megye az igénylők között a harmadik helyen zárt, 76 településen több mint két- ezer sorfával.

A programban részt vevő községek mintegy húsz fajtából választhattak. A fákat olyan belterületi ingatlanra ültethették, ami önkormányzati, illetve állami tulajdonú közterület vagy lakossági közszolgáltatást ellátó intézményi ingatlan. Továbbá a kizárólagos egyházi tulajdonú, közszolgáltatást ellátó intézményi területekre, mint például iskolák, óvodák mellé. 

Nagybajcson tavaly a program támogatásával több helyszínen ültettek fát. A helyi óvoda és bölcsőde udvarára is került amerikai hársfa, a gyermekek örömmel gondozzák őket. 
Fotós: Nagy Gábor

– A Településfásítási Program hozzájárul, hogy hazánkban minőségi, változatos, hosszú távon is fenntartható faállomány jöjjön létre a termőhelynek megfelelő fajokból. A program kiemelkedő környezeti hasznosságán túl szemléletformáló és közösségi élménnyel gazdagítja a települések lakóit, miközben felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési eredményeire és az ezzel kapcsolatos elérhető támogatásokra – fogalmazott lapunk megkeresésére a Településfásítási Program Országos Erdészeti Egyesület programirodája. 

Nagybajcs tavaly is részt vett a programban, a településen harminc fát ültettek el. Amerikai hárs fajtákat választottak, mert azok gyorsabban nőnek, nagyobb lesz a lombkoronájuk és terebélyesek is. 

– Több helyszínen ültettünk. Került a Tűzlepke utcai játszótér mellé, ami 1400 négyzetméteres területen található, de ültettünk a helyi óvoda és bölcsőde udvarára is. Ezeken a belterületeken kevés volt a fa, ezért választottuk helyszínül – fogalmazott Teilinger Imre polgármester. Hozzátette: – Idén már regisztráltunk az új kiírásra. Sikeres elbírálást követően olyan részen helyeznénk el az igényelt juharokat, ahol jelenleg található már zöldterület, de nincs fa. Emellett több olyan pihenőhelye is van a községnek, ahol hiányoznak a fák. 

Táp is részt vett a korábbi telepítéseken, szintén harminc fát kaptak: gömbszivart, juhart és hárst igényeltek. A falu központjában lévő játszótér mellé kerültek, de ültettek a Petőfi utcába és a Széchenyi közbe is. 

– Szükség van a fákra. A helyszínek kiválasztása nem egyszerű, hiszen a faluban sok a közművezeték, az elektromos és internetkábel, ezért olyan területeken tudunk ültetni, ahol az adottságok engedik. Idén is regisztráltunk a kiírásra, a tervek szerint a temető megújult gyalogútja mellé kerülnek majd az új fák, sikeres elbírálás esetén – mondta el lapunknak Csikár László polgármester. 

Várbalog is fontosnak tartja a zöldterületek növelését. Tavaly tavasszal részt vettek a programban, harminchárom kislevelű hársfát ültettek. 

– Nagyon örültünk a sikeres pályázatnak, ültettünk fákat a Győzelem utcában és került néhány a művelődési ház udvarára is. Előbbire azért volt szükség, mert az út mellett nagyon kevés növény volt, az utóbbi helyszínen pedig a már elöregedett, régi példányokat pótoltuk. Mindig jelentkezünk a programra, mert nagyon drágák a csemeték. A pályázat segítségével nem az önkormányzatnak kell finanszíroznia a hasonló fejlesztéseket – mondta el lapunknak Frank Anita, a község polgármestere. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában