Természet- és állatképek

2023.01.05. 13:05

A helyiek fotóiból készült naptár Győrzámolyon

Már a következő évi kiadást is tervezik.

kisalfold.hu

Borbély Ildikó művelődésszervező, Tóth Izabella, Pulai Nikoletta polgármester és Turner Zoltán az idei falunaptárral. Fotó: Rákóczy Ádám

A településen hagyományteremtő szándékkal készítettek tavaly falunaptárt. Idén a hónapokhoz készült képeket helyiek készítették el. A napokban ki is nyomtatták a község 2023-as naptárját, amelyben tizenhárom alkotás mutatja be a község tájait, környezetét.

2021-ben profi fényképész készített képeket a falu naptárjához. A község polgármestere, Pulai Nikoletta szerint sok amatőr fotóművész él a településen, akik örömmel osztják meg alkotásaikat a közösségi médiában. 
– Ezért határoztuk el, hogy a tavaly elindult kezdeményezést kicsit újragondoljuk, és a következő naptárban már a helyiek gyönyörű képei díszítik a hónapokat. Ezzel lehetőséget adunk számukra, hogy megmutathassák képeiket – fogalmazott a település elöljárója.

Egyedi stílusban akartam lefényképezni, úgy, ahogy senki más.

Győrzámoly művelődésszervezője, Borbély Ildikó lapunkat arról tájékoztatta, hogy tizenhatan kaptak kedvet a fotózáshoz és küldték el az önkormányzatnak a legszebbeket, mintegy ötven darab jött össze. A pályázati lehetőség lejárta után szakmai csoport választotta ki azt a 12 felvételt, amelyek az új naptár hónapjaihoz kerültek, és egyet a kalendárium címlapjára.

– Sokan a mindig más arcát mutató Duna-partot örökítették meg képeiken, de érkezett pályázat olyanoktól is, akik a település központjában, az utcán, vagy éppen a helyi temetőben kaptak lencsevégre egy-egy pillanatot. Nem volt meghatározva, hogy milyen képek érkezzenek, sokan kihasználták a lehetőségeket, és már gondolkodunk a 2024-es naptáron is, amelybe természet- és állatfotókat készíthetnek majd a helyiek terveink szerint – mondta el lapunknak Borbély Ildikó. Hozzátette: a felvételek között sorrendet is felállítottak, és díjazták a legjobb három alkotást. Emellett pedig minden beküldő kapott ajándékot az önkormányzattól.

Tóth Izabella évek óta él a településen, kiskutyáját sétáltatva mindig keresi a legjobb „pillanatfelvételeket”. Ő is beküldte képeit, amelyekből egy Duna-parti alkotást választott ki a zsűri.

– A folyó az egyik kedvencem itt a településen, és nem is volt kérdés számomra, hogy itt örökítek meg egy szép pillanatot. Februárban készült a fotó, a táj kavicsos részét szerettem volna kiemelni, amelyen látszik a nádas és természetesen a víz is. Egyedi stílusban akartam lefényképezni, úgy, ahogy senki más. Hetente járok ki fotózni, nagyon élvezem. Nagy öröm nekem és a családomnak is, hogy kiválasztották az egyik képemet – újságolta lapunknak Tóth Izabella.

Turner Zoltán a helyi temetőben készített felvételt, amely az az áprilist díszíti.

– Telefonnal fotóztam a temetőben a nagy keresztet. Jól sike- rült a kép, borongós hangulatú. Nem ez volt az egyetlen, amit be- küldtem. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt választották be a falu naptárjába – mondta el Turner Zoltán, aki a naplementét szinte mindennap megpróbálja megörökíteni. Gyakran fényképez a faluban, és akkor is, amikor a családjával kirándul.

A falunaptárhoz a helyiek is hozzájuthatnak, adomány­összegért vihetik haza az otthonaikba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában