A nevelés nem tréfa

2023.01.31. 12:07

Anya kicsi csillaga a szegedi csillagba? – A szülői mintákról tanít Pécsi-Szakály Melinda Győrszemerén

A Vöröskereszt győrszemerei Biztos Kezdet Gyerekházában, a Sokoróaljai Rügyecskében tartott előadást és beszélgetést a helyi családsegítő, Pécsi-Sza­­­kály Melinda, Anya kicsi csillagától a szegedi Csillagig címmel. – Sok mindent láttam, sorsokat követtem végig. Úgy gondoltam, fel kell hívni a szülők figyelmét. A korombéliekkel olyan korosztályt neveltünk fel, akiknek már sokkal több joga volt, mint korábban a gyerekeknek, velük már demokratikusabban, együtt döntve éltük meg a mindennapokat. Viszont elég sokat voltak egyedül, mert rengeteget kellett dolgoznunk – mondja a családsegítő.

Bella Violetta

Nagy Iványi Katalin, a Rügyecske munkatársa és Pécsi-Szakály Melinda családsegítő mindent megtesznek, hogy a családoknak praktikus és elvi támogatást adjanak: lehet a győrszemerei gyerekházban művelődni, játszani, vagy akár mosni és fürödni is.

Fotó: Csapó Balázs

– A rendszerváltás után nem volt könnyű, és jöttek a válságok, előbb 1992-ben, aztán 2008-ban. Ezeket végigdolgoztuk kicsi gyerek mellett, akiknek kénytelenek is voltunk nagyobb szabadságot adni – részletezte Szakály Melinda.

A családsegítő úgy látja, mivel ez a korosztály mára szülővé érett, és még a sajátjánál is több szabadságot akar adni a saját gyermekeinek, ezért sok kicsi és tinédzser mára teljes anarchiában és énközpontúságban nő fel. Ezen a Covid alatti elzártság egyáltalán nem segített. – Ezért gondoltam, hogy szükség van erre az előadásra. A provokatív címre azért volt szükség, mert ha azt a címet adom neki, hogy nevelési stílusok és hatásuk a gyermek személyiségfejlődésére, a kutya sem jön el. Előadásában Szakály Me­­linda segített elhelyezni a különböző nevelési stílusokat a Ranschburg Jenő-féle koordináta-rendszerben, a hideg-meleg és a korlátozó-engedékeny tengelyek mentén.

– Egy meleg, engedékeny szülőnél mindent szabad, mindent megvesz és előteremt, végül a gyerek rátelepszik: előbb-utóbb ő fog irányítani. Milyen gyerekké válik, ha bekerül az óvodába? Jobb esetben csak önérdek-érvényesítő, rosszabb esetben agresszív. Így lesz anya kicsi csillagából akár a szegedi Csillag börtön lakója. Mivel vitára ösztönzött az előadás, máris tervezik a második részt.

Nagy Iványi Katalin, a Rügyecske munkatársa és Pécsi-Szakály Melinda családsegítő mindent megtesznek, hogy a családoknak praktikus és elvi támogatást adjanak: lehet a győrszemerei gyerekházban művelődni, játszani, vagy akár mosni és fürödni is.
Fotós: Csapó Balázs

– Érdemes tovább nézni az életutat: a szülői stílus hatására kialakuló gyermek attitűdjére hogyan reagál az óvoda, iskola, majd később a felnőtt párkapcsolat. Egy elkényeztető, korlátokat nem állító szülő gyermeke a párkapcsolatában is önérvényesítő lesz, elnyomja a másikat. Egy hideg, korlátozó, agresszív szülő gyermeke pedig ezt az örökséget viszi tovább. A családsegítő szerint a program éppen a törődő szülőket találta meg eddig, nem azok jöttek, akiknek szükségük volna rá. – Egy hideg, elhanyagoló szülő nem fog eljönni, hiszen miért akarna fejlődni, vagy jót a gyerekének? De igyekszünk mindenkit hívogatni, megszólítani személyesen is, és csábítani adománnyal, ruhával, pékáruval azokat is, akik nem ülnének be egy ilyen témára és előadásra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában