Bővíthették eszközállományukat

2022.12.30. 16:21

Védősisakokat kaptak a rábapordányi önkéntes tűzoltók

Tevékeny év van a rábapordányi Fáklya Önkéntes Tűzoltó Egyesület mögött. Komoly fejlesztéseket tudtak megvalósítani és jó közösséget alakítottak ki. Év végére is jutott jó hír a tűzoltóknak.

kisalfold.hu

Szükség van a munkájukra – A napokban a buszmegállónál egy, a nagy szél miatt letört faágat távolítottak el a rábapordányi tűzoltók.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség pályázatának segítségével a rábapordányi önkéntes tűzoltók is bővíthették eszközállományukat. A működésre kapott támogatás mellett a napokban vehették át a négy darab védősisakot, melyek a bevetésre induló bajtársak biztonságát erősítik. 

– Mindenkit hazavár a családja, a tűzoltókat is. Természetes, hogy az egyesület tagjainak védelme a legfontosabb szempont, hiszen megfelelő védőfelszerelés és -eszköz nélkül nem avatkozhatunk be, ha baj van – mondta Márkus János, a rábapordányi tűzoltó-egyesület elnöke. Arról is beszámolt, hogy a napokban is szükség volt a munkájukra. Az erős szél a falu központjában, a buszmegállónál ágakat tört le egy fáról. Egy vastag azonban fent maradt, veszélyeztetve a buszra várókat. A tűzoltók a helyszínre siettek és megszüntették a veszélyforrást. 

– Gyorsan megoldottuk a problémát, de persze ennél komolyabb bevetésekre is készen állunk. Ezt a célt szolgálja valamennyi fejlesztésünk, beruházásunk. A legutóbbiak között említhetem meg például új gépjárműfecskendőnk beszerzését, melyet egy korábbi pályázat segítségével valósítottunk meg. Sikerült a szertárunkat is bővítenünk, a vizesblokkot felújítani. A garázst is átalakítottuk, hogy új gépkocsink beférjen. Köszönet illeti támogatóinkat és persze az egyesület tagjait is, hiszen ők szabadidejüket feláldozva dolgoznak a községért és az építkezésekből is kivették a részüket. 

A Fáklya egyesületnek jelenleg huszonkét tagja van. A szervezet együttműködési megállapodással rendelkezik a katasztrófavédelmi igazgatósággal, községük területén beavatkozhatnak a káreseményekbe, amennyiben erre az igazgatóságtól felkérést kapnak. Az elnök megjegyezte: jövőre meglévő eszközállományuk megőrzése lesz a legfontosabb feladatuk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában