Szilvia segítőből lett rászoruló Győrben - Olvasóink most is segítettek

Kulicskó Szilvia eddig rászorulóknak segített, most azonban ő került nehéz helyzetbe. A győri házaspár két iskolás gyermeket nevel. Az édesapa tartós betegsége mellett dolgozik, az édesanya állapota pedig hat hónapja fordult rosszabbra.

Dániel Viktória

Kulicskó Szilvia amint jobban lesz, szeretne visszamenni dolgozni.

Fotó: Rákóczy Ádám

Takaros önkormányzati lakásban él Kulicskó Szilvia a családjával. Azért kértek segítséget, mert az orvosi költségek miatt jelentősen nőttek a kiadásaik. – Biztosítónál dolgoztam, de a betegségem miatt ott kellett hagynom. Mivel volt olyan időszak, hogy felkelni se tudtam, és a férjemnek is otthon kellett maradnia – mesélte könnyek között az édesanya.

– Nagy fájdalmaim vannak. A kórházban azt mondták, ne nagyon reménykedjek javulásban. Egy magán­orvoshoz járok, aki egyéves terápiát írt elő. Már most jobban vagyok, és remélem, hogy amint vége, újra munkába állhatok.

Kulicskó Szilvia amint jobban lesz, szeretne visszamenni dolgozni.
Fotós: Rákóczy Ádám

Szilvia elmondta, az adomány felét biztosan az orvosi költségekre, gyógyszerre költik majd. – A doktor úr nagy árengedménnyel kezel, de így is van egy kis elmaradásom, ezt szeretném kiegyenlíteni. Emellett a gyerekeknek vennék karácsonyra pár apróságot. Ha marad, akkor azt a megnövekedett energia- és lakhatási költségekre fordítjuk.

Az édesanya elmondta, nagyon furcsa számára, hogy segítséget kell kérnie. Alig egy éve önkéntesként rászorulók megsegítésén munkálkodott, most viszont ő került nehéz helyzetbe. A Jóakarat hídja 200 ezer forinttal segítette a családot, akik tartósélelmiszer- és ruha­adománynak is örülnének.

Segíthet Ön is!

A Jóakarat hídja olvasóinkat köti össze a rászorulókkal, az Önök adományaiból segíti őket. Ha bármekkora összeggel hozzá szeretne járulni a támogatásokhoz, azt a Lapcom Média Alapítvány 12096705-01312657-00100008 számlájára utalással megteheti. Köszönjük! 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában