Győr-Kárpátalja

2022.12.26. 17:43

Erőt adott a jelenlét: adomány Győrből Kárpátaljára

Alig három nap alatt megfordult az a háromfős küldöttség, amely a kárpátaljai Szalókára és Csetfalvára juttatta el a győr-szabadhegyi reformátusok és az Audi gyártás-tervezés részlegének adományait.

Bella Violetta

– Kétszáznegyven csomagot hoztunk óvodások, iskolások és a hittanosok számára, és több százezer forintot a helyi egyházközségeknek – mondta Csáfordy Ferenc szabadhegyi presbiter. A Tisza-parti településeken sajnos csak kevés gyermekkel tudtak találkozni. – Részben betegség miatt, részben mert már online tanulnak Magyarországról, ahová sokan a szülőkkel együtt mentek. Az egyik óvodában nem volt fűtés, villany, ezért nem tartották ott a gyerekeket, és csak az óvónőkkel beszélhettünk. 

Ettől a kivételtől eltekintve személyesen adták át a győriek a csomagokat, amelyek a tantestületek, az óvónők és a lelkészek segítségével érnek majd célba. 

– Óriási kitartást és hitet láttunk azokban, akik kitartanak, és akik vendégül láttak bennünket. Nem terveznek elköltözni, dacára a sok nehézségnek. Azt mondták, hogy nemcsak adományt kaptak, de ott voltunk, és a jelenlét sokat jelentett nekik. 

Csetfalván Orbán Sándor lelkipásztorral várták az ovisok és az óvónők a győri adományt, amelyet Csáfordy Ferenc, Kohán Zoltán és a kép készítője, Németh Gyula vitt el.

A küldöttség másik tagja, Kohán Zoltán presbiter szerint a támogatás nemcsak anyagi segítség, meg tudja tartani az embereket. – Át lehet érezni a háziasszony helyzetét, aki nem tudja, hogy el merje-e indítani a sütőt a sütemény- nyel, vagy a mosást, vagy előbb kapcsolják-e le a villanyt. Más- pedig a fiáért remeg, hogy jönnek-e, elviszik-e. Szétszakadt családok, akik nem látják a férjet, az apát, mert elmenekült. Ebben a helyzetben szükség van arra, hogy sokak odaállását érezhessék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában