Sokan összefogtak

2022.12.09. 12:31

A hit csodát tett – lábra állt Máté, az oxigénhiánnyal született kisfiú Győrladaméren

Ami egykor csak álom volt, az ma már a valóság. Egy négyéves kisfiú rácáfolt az orvosi szakvéleményre és lábra állt. Országos összefogás kísérte küzdelmét, sokan szurkoltak neki.

Ollári Gergely

Hittek a csodában – Végre boldogan, mosolyogva ünnepelheti a karácsonyt Pirik-Szűcs Krisztina és kisfia, Máté.

Fotós: Rákóczy Ádám

  • A győrladaméri származású Pirik Máté 2018-ban oxigénhiánnyal született, CP-vel (jelentése: agyi bénulás, olyan idegrendszeri sérülést követő állapot, amelynek a fő tünete a mozgás sérülése) diagnosztizálták.
  • – Miután kiderült, mivel állunk szemben, úgy döntöttünk, megpróbáljuk a solymári nemzetközi rehabilitációs intézetet, a Borsóházat – emlékezett a nehéz kezdetekre Pirik-Szűcs Krisztina, Máté édesanyja.
  • – 2009 óta foglalkoznak genetikai, születési rendellenességből vagy traumából, balesetből eredő sérült, halmozottan sérült gyermekek rehabilitációjával. A kezelés közel kétmillió forint volt. Bekerültünk a CsodaCsoport Alapítványba, amely országos gyűjtésbe fogott. Bámulatos, milyen összefogás bontakozott ki Mátéért – teszi hozzá az anyuka, aki azt vallja: merjünk segítséget kérni, mert csodák igenis léteznek.

A családnak rengeteg segítője akadt, szinte másfél hét alatt összegyűlt a pénz. Ismert és ismeretlen emberek szívét indította meg a kisfiú története.

Jótevők sokasága fogott össze Mátéért

Olyan híres emberek fogtak össze Máté támogatására szerte az országból, mint Erdei Zsolt bokszoló, Szikora László humorista, Kovács László extrém sportoló vagy Kocsis Bálint séf. A nemes cél mögött felsorakoztak a győrladaméri lakosok, a győrzámolyi focicsapat, barátok, rokonok, ismerősök, és három olyan győrladaméri képviselő, akik évek óta támogatják Mátét és az országos gyűjtés alkalmával is szívesen adakoztak.

A négyéves Mátét beöltözve lepte meg ajándékkal az a három győrladaméri képviselő, akik felajánlásukkal hozzájárultak a rehabilitációjához.
Fotós: Rákóczy Ádám

Felejthetetlen pillanat: Az első lépések

– Így kezdtük meg a rehabilitációt tavaly decemberben. Hatalmas örömmel, ami sajnos nem sokáig tartott, mert a Borsóházban is megerősítették: Máté lába olyan rossz állapotban van, hogy műtét nélkül lehetetlen bármit is tenni. Itt hallottunk először a Nazarov-féle műtétről. Aztán megtudtuk azt is, hogy ezt a beavatkozást Barcelonában végzik – folytatta Pirik-Szűcs Krisztina, Máté édesanyja, aki a hír után összehívta a rokonait, a barátait, és a bátyja, a sógora segítségével összeadták a szükséges hárommillió forintot, amiből a műtét, a szállás, a repülőút költségeit fedezni tudták. A beavatkozást követő harmadik héten Máté felállt, négy hét múlva pedig már minden segédeszköz nélkül, igaz, kapaszkodva, de megtette az első lépéseket.

– Ezután kezdtük meg az újabb rehabilitációt immáron Solymáron, az országos összefogásból megmaradt összegből – meséli most már az örömtől könnyes szemekkel az édesanya. Azóta Máté egy speciális győri óvodába jár, ahol sokat foglalkoznak vele. A család folyamatosan ingázik Győr és Budapest között, a rehabilitáció jelenleg is tart, gyógytornákkal, kezelésekkel teszik erősebbé a kisfiú lábait.

Hittek a csodában – Végre boldogan, mosolyogva ünnepelheti a karácsonyt Pirik-Szűcs Krisztina és kisfia, Máté.
Fotós: Rákóczy Ádám

Az embereknek néha nincs választásuk

– Egy percig sem gondoltam, hogy Máté nem fog lábra állni. Mindvégig hittem abban, hogy képes rá. Úgy gondolom, hogyha valaki segítségre szorul, kérjen bátran. Nem egyszerű, tudom, mert idegeneket engedünk így be a magánéletünkbe, de az emberek képesek összefogni, és létrehozni egy olyan erőt, ami óriási löketet és segítséget tud nyújtani a terhek elviseléséhez. A mi példánk is ezt tükrözi – mondta Pirik-Szűcs Krisztina. Hozzátette: a pozitív szemlélet, a hinni akarás néha csodával párosul. – Az embereknek néha nincs választásuk. Vagy hisznek a csodákban, vagy nem. Mi hittünk, és Máté is sokat tett érte. Tudom, hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal. Nagyon féltünk, de most mosolyogva ünnepelhetjük a karácsonyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában