Hegykő–Sopron

2022.11.25. 11:00

Újra a soproni térségbe érkezik a Szentegyházi Gyermek- filharmónia

kisalfold.hu

Újra ellátogat a térségbe az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmónia decemberben. A gyereksereg a soproni Szent István-templomban tart ünnepi koncertet december 19-én 17 órakor.

A gyerekkórust mintegy három évtizede Haáz Sándor erdélyi zenetanár álmodta meg, s ő hozta létre a gyermekfilharmónia-együttest, amit székely ruhás amatőr fúvós, vonós tagok alkotnak. A kórus repertoárja rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll.

A gyermekfilharmónia az elmúlt években már több alkalommal adott koncertet Sopronban és Hegykőn, ami az utóbbi település Bolla Géza Gyermekkórusának köszönhető. A korábbi látogatások során a kórustagokat hegykői, illetve környező településen élő családok látták vendégül, így tervezik ezt a mostani koncertnél is. A szervezők befogadó családokat keresnek, akik december 19–20-án a szállás­adáson túl vacsorával és reggelivel is el tudják látni a gyerekeket. Az érdeklődők november 25-ig jelentkezhetnek befogadó családnak a +36-30/259-3983-as telefonszámon vagy az [email protected] e-mail-címen. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában