MCC Győr

2022.11.14. 19:00

Új közép-európai doktrína van születőben? – avagy a német-magyar védelmi együttműködés és biztonságpolitikai kihívások

kisalfold.hu

Forrás: MCC Győr

Hazánk és Németország kapcsolatrendszere több mint ezer évre tekint vissza, mely során voltak kedvezőbb és kedvezőtlenebb időszakok a tekintetben, hogy a két ország mennyire segítette vagy gátolta a másik társadalmi-gazdasági fejlődését, illetve geopolitikai célkitűzéseinek megvalósítását. Az elmúlt harminc év során a magyar-német együttműködés főként gazdasági természetű volt, mely elsősorban a német feldolgozó- és gépipar magyarországi megtelepedését jelentette, valamint a magyar exporton belüli jelentős német arányt. E gazdasági folyamatokat az elmúlt évek során egyre inkább kezdte kiegészíteni a védelmi ipari együttműködés is, mely annak a szükségszerűségnek a következménye, hogy hazánk védelmi kapacitása és védelmi ipari fejlettsége meglehetősen elmaradott állapotban volt a 2010-es évek közepéig. Milyen gyártókapacitásokat foglal magában a védelmi ipar? Mit jelent a védelmi kapacitás? Milyen doktrínák alapján szervezi hazánk a védelmi politikáját? E kérdésekre mind választ kaphattak azok, akik november 9-én ellátogattak az MCC győri képzési központjába, ahol Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára és Wolf Illner alezredes, a Magyar Honvédség főparancsnokának katonai tanácsadója beszélgettek a német-magyar védelmi együttműködésről. Az előadást követően sok izgalmas kérdés merült fel a közönség soraiban is.

Forrás: MCC Győr

Az elmúlt évek során egyre inkább előtérbe került az a bizonyosság, hogy minden ország számára csak az jelent biztonságot, ha saját magát képes megvédeni. Ez a tekintetben jelent paradigmaváltást a védelempolitikában, hogy az egyes NATO tagállamok már nem csupán a közösségtől várják a védelmet, hanem saját maguk is kiépítik azokat a legalapvetőbb védelmi- és biztonságpolitikai kapacitásokat, melyek révén külső segítség nélkül is képesek országuk szuverenitását, lakosságuk biztonságát szavatolni. Hazánk e védelempolitikai paradigmaváltás szükségességét az elsők között ismerte fel a 2010-es évek közepén. Ez amellett, hogy maga a hadsereg mind létszámában, mind minőségében fejlesztésre szorul, jelenti azt is, hogy védelmi kapacitásainkat, védelmi iparunkat újjá kell építeni. E tekintetben nagy előnyt jelentett, hogy a német ipar meghatározó szereplőivel hazánk már évtizedek óta gazdasági kapcsolatban volt. A harcászati eszközöket gyártó üzemek hazánk több helyszínén létesítenek gyártókapacitásokat, melyek amellett, hogy stratégiailag biztosítják Magyarország önállóságát, magas hozzáadott értéket képviselnek az ország fejlesztési és gyártási színvonalában. Az ipari együttműködés mellett fontos, hogy a német-magyar kapcsolatok kiterjednek a védelempolitikára is, mely azt jelenti, hogy az egységes műszaki megoldások mellett irányelvi összehangolások, stratégiai partnerségek is fennállnak német-magyar viszonylatban.

Forrás: MCC Győr

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. 2022. november. 17-én 17.00 órakor kerül sor a következő rendezvényre, melynek címe Titkos „biolaboroktól” a nukleáris fenyegetésig – Tömegpusztító fegyverek Oroszország Ukrajna elleni háborújában. Az előadó Dr. Marc-Michael Blum, a biológiai- és vegyifegyverek németországi szakértője lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában