Súlykorlátozás

2022.11.28. 07:39

Tehermentesítik az utakat Győrújfalu és Győrzámoly között

Cél a lakók életminőségének javítása, az érintett szakaszok állagmegóvása

Ollári Gergely

Nagy Imre Attila, Győrújfalu polgármestere szerint a legjobb az lenne, ha elkészülne a győri északnyugati elkerülő körgyűrű bezárása.

Fotó: Rákóczy Ádám

Súlykorlátozást vezettek be az 1401-es Győr–Mosonmagyar­óvár összekötő út – ismertebb nevén szigetközi út – Győrújfalu és Győrzámoly közötti szakaszára. – A 20 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó korlátozást a jelentős teherforgalom indokolta – közölte a Magyar Közút.

A megyében számos útszakaszon találkozhatunk forgalomkorlátozással, melyek célja a teherforgalom csökkentése, ezzel az érintett településeken élők életminőségének javítása, a felújított szakaszok állagmegóvása vagy a rossz állapotban lévő utak további romlásának megelőzése. A Győrújfalu és Győrzámoly közötti korlátozással érintett járművek az 1403-as jelű út (Kimlén át)–1-es főút–M1-es sztráda elkerülőt használhatják. Az előírás nem vonatkozik a buszokra, a mezőgazdasági és a szakaszon telephellyel rendelkező, behajtási engedéllyel rendelkező járművekre.

A szigetközi út Győrújfalu és Győrzámoly közötti szakaszára nemrég került ki a súlykorlátozás táblája. 
Fotós: Rákóczy Ádám

– A túlméretes és túlsúlyos járművek kiszűrése több szempont alapján működik. Egyrészt ki kell szűrni azokat a teherautókat, amelyek jogosulatlanul, a megengedettnél nagyobb súllyal közlekednek. Másrészt út­üzemeltetési szempontok alapján sem mindegy, milyen járművek haladnak egy szakaszon. Egy negyventonnás teherautó a tanulmányok szerint akkora behatást jelent egy út burkolatán, mintha háromszázezer személyautó haladna ott át – fogalmazott lapunknak Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője. 

A súlykorlátozó intézkedésekkel csökkenhet a teherforgalom, de ez csak hosszú távon mutatható ki. A korlátozások helyét forgalomszervezési és forgalombiztonsági szempontok alapján jelölték ki, figyelmet fordítottak arra, hogy minden érintett település megközelíthető legyen. Behajtási engedélyt abban az esetben tudnak kiadni, amennyiben máshonnan nem közelíthető meg például egy adott telephely. Ezeket a megyei igazgatóságon külön kérvényezhetik az érintettek. 

 

Egy 40 tonnás teherautó a tanulmányok szerint akkora behatást jelent egy út burkolatán, mintha 300 ezer személyautó haladna ott át.

 

– Jelenleg nincs tervben újabb korlátozás bevezetése, de bizonyos körülmények megváltozása esetén (útállapotromlás, téli időszak, haváriahelyzet, nem kívánt forgalmi átrendeződés) társaságunk ilyen jellegű intézkedéseket hozhat, illetve köteles is meghozni. Hivatalos weboldalunkon a magasság- és súlykorlátozásokat folyamatosan, térképes megjelenítéssel frissítjük – tette hozzá. 

Győrújfalu polgármestere, Nagy Imre Attila szerint a súlykorlátozás bevezetése a falu lakosai szemszögéből vizsgálva megkérdőjelezhetetlenül jó döntés volt, hiszen rendkívül nagy a településen az átmenő személygépkocsi- és a tehergépjármű-forgalom is. 

– A belterületi szakaszon iszonyatos a forgalom, azon lakosaink számára, akik a főút mellett élnek, már-már elviselhetetlen a forgalom zaja, a folyamatos dübörgés. Emellett a belterületi részen két gyalogos-átkelőhely is van, ahol a forgalom miatt szintén nehéz áthaladni, és ez sajnos mindennapos probléma. A község lakosai nevében üdvözlöm a súlykorlátozásról szóló döntést, mert településünk profitál ebből, azonban emellett elfogadom és teljesen megértem azoknak a üzemeknek, cégeknek, vállalkozóknak az érvelését is, akiknek ez a döntés rosszul jött, hiszen kerülő utat kell használniuk a teherszállításra – fogalmazott a polgármester. 

Az elöljáró hozzátette: – Mivel ez a tábla Győrújfalu és Győrzámoly közé kikerült, ez azt jelenti, hogy például Ásványráróról, az Araki-kavics­bányából biztosan nem irányunkba, a falunkon keresztül tervezik a jövőben a teherszállítást. A legjobb természetesen az lenne, ha elkészülne a győri északnyugati elkerülő és bezáródna végre a körgyűrű. Ekkor községünk önkormányzatának első döntése lenne, hogy az átmenő teherforgalmat kitiltja a település lakott területéről, rákényszerítve azokat az elkerülő használatára. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában