Soha nem késő letenni a cigarettát

2022.11.04. 21:50

Soproni Nyugdíjas­egyetem a tüdőbetegségekről

A tüdőgyógyászati népbetegségek megelőzéséről és kezeléséről hallhattak fontos tudnivalókat a Soproni Nyugdíjas­egyetem hallgatói dr. Bártfai Zoltántól, a csornai Margit Kórház osztályvezető főorvosától.

Bódvai Ildikó

Fotó: Máthé Daniella

A szemeszter harmadik elő- adását prof. dr. Faragó Sándor nyitotta meg és mutatta be dr. Bártfai Zoltán gazdag tudományos és szakmai életútját. „Ha munkánkat továbbra is ilyen hatékonyan végezzük, győzni fogunk” – ezzel az 1905-ből származó idézettel kezdődött az előadás, amely a tbc elleni kezdeti küzdelemre utalt. A siker nem teljes, mert a betegség kórokozói nagyon „ravaszak”, ma is jelen vannak, a fertőzöttek száma azonban folyamatosan csökken – mondta Bártfai doktor. Míg az 1950-es évek elején Magyarországon negyvenezer fölött volt az új bejelentések száma, addig ma hatszáz körüli. Jelentős különbséget mutat a tbc régiónkénti eloszlása, térségünkben a kelet-magyarországi megyékhez viszonyítva kifejezetten jó a helyzet. Magyarországon az új tbc-s betegeknél talált rizikótényezők sorát az alkoholfüggőség és a hajléktalanság vezeti.

Szó volt arról is, hogy a tbc kórokozói közül egyesek az állatokra, mások az emberre, megint mások mindkettőre veszélyesek. Régóta érdekli a közvéleményt, hogy az állatokról terjedt át az emberre a kórokozó, vagy fordítva. A mai álláspont szerint eredendően az ember adta át a szarvasmarhának és a kecskének a fertőzést. Jó hír, hogy a tapasztalatok szerint az esetek 70–90 százalékában annak ellenére sem történik fertőzés, hogy találkozunk a kórokozóval, és mindössze 10 százalékban fordul elő, hogy egyszer majd fellángol a szervezetben lappangó betegség. A betegség antibiotikumok kombinációjával kezelhető.

A következő nagy téma az asztma volt, amit légúti tünetek jellemeznek, úgymint a sípolás, nehézlégzés, mellkasi feszülés és köhögés. Ezek hátterében a légút szűkülése áll. Az asztmás betegek száma jelentős, de jó hír, hogy kezelésükre hatékony eszközök állnak rendelkezésre.

A dohányzásról azt tartják, a legfontosabb kiküszöbölhető halálok. A dohányfüst összetevője a nikotin, ami a függőséget okozza, és mellette mintegy 4000 különféle anyag, amiből mintegy 60 rákkeltő. A tapasztalatok szerint a nőknél előbb alakul ki a dohányzás következtében betegség, mint a férfiaknál. A dohányzást soha nem késő abbahagyni, mert jelentősen javul az életminőség. A leszokáshoz motiváció és akaraterő, a nikotin és a pszichés függőség csökkentése, valamint támogató környezet szükséges. Az előadás további részében szó volt a tüdőrákos megbetegedések alakulásáról, a betegek nemek és korcsoportok szerinti megoszlásáról, valamint a kockázati tényezőkről és a terápiás lehetőségekről.

Iváncsics László nyolc éve hallgatója a Soproni Nyugdíjasegyetemnek. Ő maga nem dohányzik, de érdekesnek és tanulságosnak tartotta dr. Bártfai Zoltán előadását, ami sokak számára nyújtott hasznos ismereteket.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában