Nem várt meglepetés fogadta Mariska tanító nénit Rábatamásiban

Nem várt meglepetés fogadta az idősek napi rendezvényen Varga Miklósnét, vagy ahogy a helyiek ismerik, Mariska tanító nénit. Rábatamásiért Emlék­éremmel jutalmazta a képviselő-testület, köszönetet mondva azért az áldozatos munkáért, amelyet hosszú pályafutása során végzett az oktatás és a kultúra területén.

– Nem számítottam rá, nagyon jóleső érzés volt – kezdte Varga Miklósné, aki felidézte gyermekkorát. Rábatamásiban született, harmadik lányként érkezett a családba. – Szépen, nyugodt körülmények között éltünk – mondta. A tanári pálya szinte nem is volt kérdés számára, az iskoláit is eszerint választotta, a soproni tanítóképzőn végzett. De elsőként nem a szakmájában, hanem hét éven át helyben, kántorként helyezkedett el. Bár e munkakör is kedves volt számára, igazán mégiscsak a tanítás volt a szíve vágya. A következő állomás az életében a markotabödögei iskola volt.

– Kellemes emlékként őrzöm ezt az időszakot, négy évig tanítottam ott, majd férjhez mentem – mondta Mariska néni. Az egyik vágya teljesült hát, majd a másik is, sikerült szülőfalujában elhelyezkednie, egészen a nyugdíjazásáig a helyi iskolában tanított. Két gyermekük született, a tanítói véna nemcsak bennük, az unokákban is tovább- öröklődött.

Arra a kérdésre, hogy milyen indíttatásból került a pedagóguspályára, így felelt: – A gyerekek iránti szeretet vezérelt. Amikor beléptek az ajtón a megilletődött kis elsősök, sokszor elég volt egy mosoly, és tudták, jó helyen vannak. Rossz gyerekkel nem találkoztam, csak csintalannal. Ha szeretettel közelítünk feléjük, jobban megnyílnak a gyerekek – jegyezte meg.

El ne felejtsük megemlíteni Mariska néni korát, ami a szellemét és fizikumát tekintve döbbenetes: – Beleléptem a kilencvenötödikbe – mondta. Ha kell, főz, bár azt mondja, inkább már csak egyfélét, rejtvényt fejt, könyvet, na és Kisalföldet olvas. Hogy mitől ilyen fitt? – A családom szeretete éltet – válaszolta.