Az érdekesebb holmikat külön gyűjtötték, amelyekből kiállítást rendeznek jövőre

2022.11.19. 19:17

Különös takarítás - A menekülők és az embercsempészek után takarítottak Sopronkövesden és Peresztegen - fotók

Embercsempészek rendszerint Sopronkövesd és Pereszteg közötti erdőnél teszik ki utasaikat, akik gyalog jutnak át Ausztriába. A jobb élet reményében menekülök az erdőn átvonulva hátrahagyják a holmijukat, sőt az irataikat is, amiket a két település önkéntesei összeszedtek szombaton.

Papp Fanni

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem feledkezhetünk meg arról, hogy emberi életekről van szó! - mondta Sopronkövesd polgármestere. Fotók: Szalay Károly

  • Az akciót az "Ami máshol a mentőmellény, az nálunk a hálózsák" címen hirdették meg, ami nyilvánvalóvá teszi: a határon átmenekülők hátrahagyott tárgyaitól tisztították meg az erdőt.
  • A szemétszedésen önkéntesek sokasága vett részt, de a TAEG Zrt., a Széchenyi István Vadásztársaság és a Dénesmajor Lovasklub is segített.

Afgán, szomáliai, törökországi okmányok kerültek már elő

Az akció fő szervezője, Fülöp Zoltán, Sopronkövesd polgármestere volt. - Határ közelében élünk, ahol mind az őseink, mind pedig mi történelmi eseményeket tapasztalunk. A mostani pillanatok sajnos elég sok szemetet produkálnak. Az itt élők szeretnének tiszta környezetben élni, ehhez pedig kell kis összefogás - mondta el a polgármester.

Majd azzal folytatta, hogy a falu gondnoka rendszeresen végez szemétszedést a határra vezető utakon. - Megdöbbentő, hogy mennyi hátizsák, hálózsák, váltóruhák és személyes okmányok kerülnek elő. Utóbbiakat ideig próbáltunk átadni a rendőrségnek, de nem tudnak vele mit kezdeni - számolt be Fülöp Zoltán. Hozzátette: afgán, szomáliai, törökországi okmányok kerültek már elő, de a szerb határon adott QR-kódos azonosító sem ritka.

Civilek

- Látunk egyedül menekülő külföldit, de a csoportok sem ritkák. Eleinte rémisztő volt, hiszen más kultúrából jönnek, nem tudjuk, mire számíthatunk, de szerencsére nem ért atrocitás minket. Az viszont bosszantó, hogy temérdek szemetet hagynak maguk mögött, amivel nap mint nap találkozunk. A legnagyobb problémát mégis az okozza, hogy az erdőben szoktunk lovakkal közlekedni, akik megijedhetnek egy-egy ismeretlen tárgytól, ami balesetveszélyes lehet - osztotta meg tapasztalatait a dénesmajori lakos, Imre Balázs, aki szintén részt vett a szemétszedésen.

A kezdeményezés mögé több szervezet sorakozott fel. A TAEG Zrt. vadhúst adott, hogy a szervezők megvendégelhessék az akció résztvevőit. Az Autoliv pedig gumikesztyűkkel látta el az önkénteseket, illetve állta a busz költségeit, amellyel kivitték a szemétszedőket a határba.

Kiállítást szerveznek

Az érdekesebb holmikat, személyigazolványokat, hátizsákokat külön gyűjtötték, amelyekből a tervek szerint jövőre kiállítást rendeznek a Kulturális Örökség Napjain.

- Szeretném felhívni a figyelmet arra: nem feledkezhetünk meg arról, hogy emberi életekről van szó! Biztos nyomós oka van annak, hogy egy ember hátra hagyja a szülőföldjét és még a személyazonosságától is próbál megválni. Érdekes tárlat lesz, hiszen a lakosaink sem gondolnák, hogy hány náció fordul meg itt a kertek alatt - zárta a gondolatait a sopronkövesdi polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában