Szentmise a kispapokért

2022.11.19. 13:57

Felzengtek az új harangok a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban - dupla galéria

A belváros barokk utcái visszhangozták a föléjük magasodó Székesegyházból új haragjainak hangját, amelyek szombaton első alkalommal szólaltak meg. A szentmisét Veres András megyéspüspök celebrálta. A liturgia mellett tizenhat növendék számára mérföldkő volt a szombati alkalom a pappá válás hosszú útján. A szentmisét követően a hívek a templom előtt közösen hallgatták meg a harangszót.

Dániel Viktória

Megható pillanatkép az ünnepi győri szentmiséről - fotók: Huszár Gábor

Fotó: Huszar Gabor

A szokásosnál izgatottabb készülődés fogadta a híveket szombaton a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Fiatal papnövendékek siettek halkan a szertartáshoz szükséges kelyhekkel és ruhákkal. Tizenhat fiatal számára kiemelten fontos volt a szentmise, ugyanis újabb lépést tehettek hivatásuk felé.

– A gyermeknevelésnek is számos fázisa van, amelyek mindegyike máshogy egyedi – mondta el szentbeszédében Veres András megyéspüspök. – A felnőttek mindig másképpen segítik a gyermeket, ugyanakkor amikor eléri a felnőttkort, másfajta minőségben lesz a család tagja. A papnevelés is hasonló folyamat. Bizonyos dolgokat nem lehet siettetni, a fiataloknak kell idő ahhoz, hogy megérlelődjön a kapcsolatuk Istennel. Ugyanakkor vannak olyan belső döntések, amikhez ugyan kaphatunk segítséget, szüleinktől, tanítóinktól, a végső választ magunknak kell megadnunk.

A prédikációt követően két növendéket lektorrá, ötöt pedig akolitussá avattak. Öten pedig a diakónus szentelés előtti jelölti szakaszba léptek. Négy fiatal pedig levetette zakóját és nyakkendőjét, hogy aztán első alkalommal magára ölthesse a papi öltözéket, a reverendát és a kollárét.

– Ez első és az egyik legfontosabb lépés a szolgálat felé – mondta el Szantner Tamás, aki 2017 óta készül a papi hivatásra, azóta számos nyiltnapon és egyházi táborban vett részt, melyek megerősítették elhatározásában. – A régi ruhánkkal jelképesen levetjük a régi embert, aki voltunk és újat öltünk magunkra. Ez egyfajta beavatás is, így a közösség tagjai leszünk.

Ahogy a székesegyházon is az utolsó simításokat végzik, úgy Ézsöl Krisztián is az utolsó lépéseket teszi meg a pappá szentelés felé. Szombaton, felvették a szent rendeket kérő jelöltek közé, ami a diakónussá szentelés előtti utolsó állomás.

– Ez a nap különleges ünnep, amikor rátekintünk az életünkre. Arra, hogy honnan indultunk és milyen célok felé haladunk. Pont úgy, ahogy a székesegyházban is egyszerre van jelen a múlt és a jövő. A Szentírás is azt mondja ”Boldog az a nép, amely ünnepelni tud”. Mert ez az emberi méltóság legfontosabb része. A harangok pedig ennek az ünnepnek a hírvivői, amelyek hangjukkal nálunknál valaki nagyobbra, Istenre akarják irányítani figyelmünket.

Korábban

A győri Nagyboldogasszony-székesegyház új harangjai és megtartott régi harangja szombaton voltak először hallhatóak együtt az ünnepi szentmisén, amikor öt egyházmegye itt tanuló kispapjai előrébb léptek a pásztori hivatás felé vezető úton.

A Brenner János Papnevelő Intézet másodéves kispapjai először öltötték magukra a papi öltözéket, a reverendát, amely Krisztus iránti elköteleződésüket jelenti, a harmadéveseket lektorrá, a negyedéveseket akolitussá avatták, az áldozópapságra készülő ötödéveseket pedig a diakónusszentelés előtt a jelöltek közé vette fel Veres András megyéspüspök a 10 órakor kezdődött szentmisén.

A liturgia végén, negyed tizenkettő után szólaltak meg a harangok, melyeket szeptemberben emeltek be a 34 méter magas toronyba. Szeptember 9-én érkeztek a városba és 13-án szentelték fel a hat új harangot, melyek mind a győrieknek fontos elnevezéseket kaptak, többek között Szent István, Szent László és Apor Vilmos nevét viselik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában