Delegáltakat választottak

2022.11.22. 14:45

Diákparlamenti ülést tartottak a győri iparkamarában

A megyei Diákparlament tagjai üléseztek kedden a Kereskedelmi és Iparkamarában, hogy megválasszák azokat a delegáltakat, akik képviselik majd az érdekeiket az Országos Diákparlamentben.

Kustor Réka

Dr. Dézsi Csaba András polgármester az egyike volt azoknak, aki a megjelenteket köszöntötte a keddi, zárt körű ülésen. Kiemelte, fontos a fiatalok bevonása a döntéshozatalba, meg kell ismerni a véleményüket. A politika a tárgyalás művészete – mondta, s e kapcsán jó tanácsként hozzátette, hogy igyekezzenek önmaguk maradni, a kompromisszumra törekedni.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is hasznos útravalóval látta el a diákságot -Fontos, hogy tudjanak a saját nézőpontjukból is kiszállni, belebújni a másik bőrébe, kívülről nézve azt a pozíciót, amiben vannak – mondta, majd azzal folytatta, hogy legyenek elfogadóak, a követeléseik legyenek érvekkel alátámasztottak - A diákságnak ez egy olyan lehetőség, ahol tanulhatják a politikát, közéletet, demokráciát – jegyezte meg végül Németh Zoltán.

Boncsarovszky Péter, az Országos Diáktanács leköszönő megyei képviselője kiemelte: -A diáktanácson keresztül lehetősége van a tagoknak és a delegáltaknak részt venni a megyei döntések és javaslatok képviseletére országos szinten. A köznevelés meghatározó szereplőivel tárgyalhatnak, a tárgyalástechnikai módszereket így a legfelesőbb szinteken gyakorolhatják – mondta, a sikerek között említette a Kréta rendszer fejlesztésére tett javaslatok elfogadását, valamint szót ejtett a több intézménybe eljuttatott félautomata debirillátor készülékekről, továbbá ehhez kapcsolódóan a pedagógusok képzéséről, mely során elsajátíthatták az újraélesztés lépéseit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában