Becsület is van a világon

2022.11.07. 21:50

Az 1956-os forradalom idején 16 évesen elhunyt Magyar Katalinra emlékeztek Mosonmagyaróváron - fotók

Többszöri újratemetés után végső nyughelyén, a magyar­óvári temetőben emlékeztek a 66 éve, életmentés közben elhunyt Magyar Katalinra, majd egykori iskolájában tisztelegtek a forradalom 16 éves áldozata előtt.

Mészely Réka

Az emléktáblánál Magyar Katalin testvére, Piroska és unokahúga, dr. Pammer Csilla. Fotó: Mészely Réka

Magyar Katalin bár a fővárosban született, családja mosonmagyaróvári volt. Általános iskolai tanulmányait történelmünk legdrasztikusabb, legradikálisabb rendszerváltását követő évében, 1946-ban Mosonmagyaróváron a mai Bolyai-iskola jogelődjében kezdte meg és folytatta kiváló eredménnyel 1954-ig.

A lányt felvették a budapesti Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. Harmadéves középiskolásként került a forradalom viharába. Kati osztálytársaival együtt először véradónak jelentkezett, majd beállt a Tétényi úti kórházba önkéntes ápolónak. Szülei utolsó találkozásukkor kérték, ne térjen vissza a fővárosba, lányuk azonban ennyit mondott: „Megígértem, hogy visszamegyek, s becsület is van a világon!”. November hetedikén mentőautójukat géppuskatűz érte, a 16 éves lány végzetes sérüléseket szenvedett. A Lajta-parti városban őrzik a forradalom 16 éves áldozatának emlékét. Tavaly októberben – többszöri újratemetése után – díszsírhelyet kapott a magyaróvári temetőben, ahol szülei mellett találta meg végső nyughelyét.

Hétfőn elsőként itt hajtottak fejet, koszorúzás mellett Lupus atya mondott imát a sírnál. Kiemelte: – Felelősek vagyunk a jövő nemzedékért, hogy szabad hazában élhessenek. A hagyományokhoz híven egykori iskolájában is tisztelegnek a kamasz lány emléke előtt. Ezúttal az ötödik osztályosok készültek műsorral, melyben felelevenítették Katalin alakját is, aki kiállt a magyar nemzet szabadságáért. – Segítőkész, talpraesett, gyönyörű lány volt, aki ezekben a válságos napokban jelesre vizsgázott hűségből, becsületességből, bátorságból, emberségből – emelte ki köszöntőjében Pausits István önkormányzati képviselő.

Hangsúlyozta: – Magyar Katalin ugyan nagyon rövid életet élt, de értékrendszeréből, meg- győződéséből fakadó cselekedetei által igazi példaképpé vált nemcsak fiataljaink, hanem egész társadalmunk számára. – Ma mindennél fontosabbak az ilyen példaképek. Ők egyfajta útjelzők, akik földi életük befejezése után 50–100–150 évvel is segítenek minket ebben az értékeiben meggyengült, zűrzavaros világban a helyes úton maradni. Szolgálatuk tehát máig sem fejeződött be – tette hozzá a képviselő.

A megemlékezésen részt vett Magyar Piroska, Katalin testvére, és unokahúga, dr. Pammer Csilla, akik a Kisalföldnek elmondták: hálásak azért, ahogy Mosonmagyaróvár és a Bolyai-iskola őrzi a fiatalon elhunyt lány emlékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában