Ki kicsoda az ipartelepen

2022.11.22. 20:01

A címzetes főjegyzőt ismerhették meg Mosonmagyaróváron - fotók

Fehérné dr. Bodó Mariann, Mosonmagyaróvár címzetes főjegyzője volt a vendég az Ipartelepi Lakosok Egyesülete programján kedden este a Fekete-iskolában.

Mészely Réka

Ki kicsoda az ipartelepen címmel évek óta szervez programokat az Ipartelepi Lakosok Egyesülete. Amint azt Mandl Andrásné korábbi elnök elmondta, a sorozat keretében a városrészhez kötődő érdekes embereket mutatják be.

Ezúttal Iváncsics János alpolgármester, az egyesület tagja kérdezte Fehérné dr. Bodó Mariann, Mosonmagyaróvár címzetes főjegyzőjét.

A Fekete-iskola ipartelepi egységében sok érdeklődő előtt mesélt családjáról, szüleiről és gyermekeiről, akikre büszke, továbbá saját tanulmányairól is.

Mint elmondta, tüskevári születésűként mosonmagyaróvári férje révén került a Lajta-parti városba. Pályáját Tapolcán kezdte, Kimlén keresztül vezetett az út a mosonmagyaróvári hivatalba, ahol eleinte aljegyzőként, majd jegyzőként vállalt munkát. Sok személyes élményét is megosztotta a hallgatósággal, munkáról, hobbiról egyaránt. Vallja: a hivatal egy közösség is.

Fehérné dr. Bodó Mariann és Iváncsics János is felhívta a figyelmet a Városháza éjszakája elnevezésű pénteki programra, melynek keretében a látogatók betekinthetnek – immár harmadszorra – a 130 éves épület falai közé, sok érdekességet is láthatnak és hallhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában