Közlekedés

2022.10.06. 09:09

Veszélyes a járda Ágfalván

Huszár László kereste meg szerkesztőségünket a Patak utca 38. előtt lévő járdaszakasz rendkívül rossz állapota miatt.

kisalfold.hu

Sok idős lakos és babakocsival közlekedő család is jár erre, akik nehezen kelnek át ezen a szakaszon. Huszár László elmondása szerint több, sérüléssel is járó baleset történt itt, öregek és bicikliző gyerekek is estek el a gödrös, töredezett részen. A tél közeledtével attól is tart, hogy a rossz állapot miatt nem lehet megfelelően letakarítani, síkosságmentessé tenni a járdát. A problémát több alkalommal jelezte az önkormányzat felé. 

Huszár László aggódik a rossz járdaszakasz miatt.  Fotó: Szalay Károly

Szerkesztőségünk megkereste a hivatalt, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az elmúlt években több pályázaton is nyertek forrást az utcák szilárd burkolattal történő megépítésére. Költségvetésük szabad forrásait is zömében útépítésre fordították, és a lakosság egy része is jelentős erőfeszítést tett, hogy szilárd burkolatú utcákon közlekedhessen. 

Huszár László elmondása szerint több, sérüléssel is járó baleset történt itt. – Nyolc év alatt tizennégy utca burkolata újult meg. Idén két utca kapott új aszfaltburkolatot és egy utca került felújításra. Ezenfelül a Patak utca egy szakaszán a járdát is felújítottuk, a napokban kaptuk vissza a munkaterületet. A járda teljes hosszára azért nem került sor, mert átléptük volna a közbeszerzési értékhatárt. Felújításra vár még több nagy forgalmú utcánk és számtalan járda a faluban. Azon dolgozunk töretlen lendülettel, hogy ezeket a problémákat mihamarabb orvosoljuk – tudtuk meg Pék Zsuzsannától, Ágfalva polgármesterétől. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában