Közösségi erő

2022.10.14. 21:10

Út- és járdaépítés nyugdíjas kőművesekkel Farádon

Járdát építettek a napokban Farádon, az óvoda mellett. Az intézmény udvara új kerítést kapott, a régi bontásakor, az útban lévő fák gyökerének kiszedésekor annyira megrongálódott az eredeti gyalogjáró, hogy muszáj volt a helyére újat lefektetni. Két helybéli, nyugdíjas kőműves, Nagy György és Németh Gyula vállalták a feladatot. Kezük alá az önkormányzat munkatársai dolgoztak.

kisalfold.hu

Az óvoda előtti járdát összefogással építették meg. Fotó: Cs. K. A.

- Egy huszonöt méteres szakaszról volt szó, önerőből csináltuk meg. Köszönöm ezúton is a két mester segítségét, akik a köz javára áldozták fel idejüket, munkájukat - jegyezte meg Szalai Zoltán polgármester.

A községvezető elmondta: újabb járdaszakasz elkészítése is napirenden van Farádon, a Fenyőfa utca nyugati oldalán. Ott ugyanis eddig nem épült, viszont a gyalogos forgalom egyre nagyobb arrafelé. "Sok fiatal család költözött a falu azon részébe, hála istennek egyre több a babakocsival, kisgyerekkel sétáló anyuka, így már nagyon fontos, hogy járdát építsünk. Pályázaton nyertünk támogatást a fejlesztésre, szeretnénk még idén megcsinálni. Körülbelül százhatvan méternyi szakasz érintett" - tette hozzá. 

Rövidesen útépítés is kezdődik a községben. Szintén pályázati támogatással a Fő utca burkolatát javítják ki - még ebben az évben. Később kerül sor a 85-ös főút és a jobaházi kereszteződés közti útszakasz felújítására, amit ugyancsak támogatással valósít meg a farádi önkormányzat.

Az óvoda előtti járdát összefogással építették meg. Fotó: Cs. K. A.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában