Tányérra került az utolsó reggeli a Hotel Lövérben - 39 év után búcsúzik a szállótól Major Zsolt konyhafőnök

„Csókolom, maga mióta szakács itt?” – ez a kérdés fogadta Major Zsoltot, ahogy tanuló szakácsként első alkalommal belépett az akkor nyitó Hotel Lövér konyhájába 1983 telén. Ez a mondat meghatározó lett számára, mert egyrészt mindjárt úgy vélte, hogy egy úri helyre került, másrészt a kérdés feltevőjével, Árpáddal a mai napig együtt dolgozik, és gyakran felelevenítik az első találkozás emlékét. Most már nemcsak azt tudják, mióta, hanem sajnos azt is, meddig tevékenykednek közösen: az elszabaduló energiaárak miatt bezáró szállodában november elsején egy pezsgős reggelivel búcsúznak az utolsó vendégektől. Az elmúlt 39 évben végigjárta a ranglétrát, a hi­­degkonyhában kezdett, és a Szakma Kiváló Tanulója címmel elért végzése után sem volt kérdés számára, hogy itt folytatja, az ország akkori egyik legmodernebb konyhájában. Később a hidegkonyhai résznek lett a vezetője, majd konyhafőnök-helyettes, és 1997-től konyhafőnök.

– A szerencse is végigkísérte a pályám, mindig jó időben kaptam meg a lehetőséget a továbblépésre. De szerencsének tartom azt is, hogy mindmáig olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik tanulótársak, vagy tanulók voltak a kezem alatt. Így mindenki megszokhatta azt a fegyelmet, rendet és feszességet, amit itt képviselünk – hangsúlyozza a séf.

– Természetesen rengeteg minden változott az elmúlt csaknem negyven évben. A vendégkör, a szálloda helyzete, a külső körülmények. A nyitáskori vendégeinek à la carte kínálatot nyújtó étterem ma a pihenni vágyó családos és nyugdíjas vendégekre fókuszálva gazdag büféasztalos étkezést biztosít. Ezen a pályán mindennap meg kell felelni az elvárásoknak, meg kell tudni újulni, nem lehet ülni a babé­rokon – ad betekintést szakmai hitvallásába a konyhafőnök.

Óriási élményként élte meg, hogy számos versenyen eredményesen képviselhette a szállodát, a várost és az országot. A hazai eredmények után a sikersorozat a városi szakácsokkal alkotott csapattal a chicagói vetélkedésen elért bronzéremben, a 2000-ben rendezett erfurti szakácsolimpián szerzett ezüstéremben és a bázeli mundiál aranyérmében csúcsosodott ki. Meghatódva emlékszik arra, ahogy az amerikai városban a dobogó harmadik fokán állva is eljátszották számukra a Himnuszt, és hogy Németországban már címeres szakácskabátban, a magyar válogatott tagjaként főzhetett. Szenvedélyesen beszél oktatói tevékenységéről: immár 25 éve óraadóként adja át bőséges tapasztalatait a helyi vendéglátó-iskola diákjai­nak. Hálás szüleinek, akik az első lépésektől kezdve támogatták óvodáskori álma beteljesülését, hogy szakács váljék belőle ebben a szállodában, és köszöni családjának, hogy támaszt nyújtanak számára.

Az elmúlt évtizedekből a rengeteg sztori mellett számtalan segítő kolléga és főnök nevét őrzi, hallgatva őt akár egy könyv is megtölthető lenne ezekkel a történetekkel. A beszélgetésre egy nagy táskával érkezik, amiben oklevelek, versenyfotók, újságcikkek dokumentálják a pályafutását, ami ugyan egyetlen helyhez kötődik, mégis rengeteg változatosságot hozott.

A szállodában most is háromszáz vendég pihen, a séf pár nappal a zárás előtt is kíváncsian nézi, hogy a lakók mit választanak a büféasztalról. De a nyüzsgő vendégsereg láttán a szomorúság is elfogja, mert még most is elképzelhetetlen számára, hogy a jövő héten nem ételeket készít csapatával, hanem leltárfelvételi ívekkel és átadási dokumentumokkal járja a szállodát. A jövőben az Erhardt vendéglőben élvezhetik főztjét.

Természetesen számos helyről megkeresték állásajánlattal pályafutása során, köztük nagy éttermek és szállodák, de ő azt tartja: számára a Hotel Lövérnél semmi sem volt nagyobb.