Egyedülálló

2022.10.16. 08:42

Orvosi szolgálat lakást adtak át Győrasszonyfán - fotók

Méghozzá gyönyörűt, olyant, ami ritkaságszámba megy az országban.

kisalfold.hu

Az országban a 2019-es kiírásban tizenhárman, a 2020-asban összesen öten nyertek a Magyar Falu Program ezen a pályázatán - ezek egyike lett Győrasszonyfa. A kiírás feltétele volt, hogy a háziorvos praxisa minimum fél éve betöltetlen legyen. Kilenc típustervből lehetett választani. A végül bruttó 387 millió forintos végösszegből az építkezés költsége 350 millió forint volt, a többi a telek, a közbeszerzés díja, egyebek. Főleg kisebb településeken óriási gondot jelent olykor az orvoshiány, ám azokon a helyeken, ahol a pályázatból hasonló szolgálati otthonok épültek, eddig általában sorban álltak a jelentkezők a praxisok betöltésére.

A ház teljes alapterülete 240 négyzetméter, ebből a dupla garázs 40 négyzetméter. A falak 70 centiméteresek, a legnagyobb belmagasság hat méteres. Három szoba, nappali, fürdőszoba tartozik hozzá, kamra, gépészeti helyiség. Napelem, hőszivattyú, megújuló energia, szellőztetőgép biztosítja azt, hogy a ház megelőzze a korát, és sok évtizedig megfeleljen a legszigorúbb előírásoknak is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában