Eltörölt parkolási kedvezmény

2022.10.25. 15:54

Közgyűlés Győrben - Szokatlan a pénzhiány, jutalom felajánlás, jó hír a távhővel fűtő kis cégeknek, visszavont sportámogatás

Lakossági árat fizethetnek továbbra is a távhővel fűtött lakó vagy vegyes épületekben működő cégek, civil szervezetek.

kisalfold.hu

Korábbi felvétel

Fotó: Rákóczy Ádám

A közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, hogy október 1-i hatállyal vállalkozásokat, munkahelyeket ment meg azzal, hogy a 8,3-as szorzóval kiállított távhőszámla helyett az érintettek a kedvezményes árat fizethetik. Hogy pontosan kiket érint ez a a rendelet, arról a szolgáltatótól kapnak információt az érintettek. Képviselői felvetés volt, hogy azok a vállalkozások is nehéz helyzetbe kerülnek, amelyek gázzal vagy villannyal fűtenek, nekik is szükségük lenne segítségre. Erre azonban a jelen gazdasági helyzetben aligha találnak forrást a költségvetésben.

Az októberi közgyűlés hosszabbra sikerült a szokásosnál. Módosították a város költségvetését, majd egy győrszentiváni külterület övezeti besorolását is. Így egy bányaként használt területet a továbbiakban hulladéklerakónak lehet használni, mellé pedig védőerdőt ültetnek. A képviselők változtatási tilalmat rendeltek el azokra az üdülőövezetekre, amelyek nem önkormányzati tulajdonban vannak.

A közgyűlés a polgármesteri hivatalban igazgatási szünetet rendelt el december 22-től január 6-ig. A testület megszüntette a zöld rendszámmal ellátott járművek parkolási kedvezményét, illetve csak a töltőhelyeken ingyenes a töltés idejére. (November 1-től kell fizetni a zöld rendszámosoknak is.)

A testület az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatójának ismét Kányai Róbertet bízta meg öt évre. Hogy az év végéig működjön az orvosi ügyelet, a képviselők tízmillió forintot szavaztak meg a Győri Háziorvosok Ügyelete Nonprofit Kft. támogatására.

Személyi változások történtek a bizottságok összetételében. Diligens Tibor képviselő lett a Közigazgatási és Közrendvédelmi Bizottság tagja Takács Krisztián helyett, aki az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság alelnöke lett. Pusztai Gábor külsős tag helyett a Közigazgatási és Közrendvédelmi Bizottságba Holczer Esztert választották meg.

A testület érvénytelennek nyilvánította az autóbusszal végzett személyszállítási szolgáltatásra kiírt pályázatot, és visszavonta a sportszervezetek támogatására kiírt 100 millió forintos pályázatot. Mint elmondták, éveken át kiemelkedő nagyságú önkormányzati támogatásra volt lehetőség, de most a kötelezően ellátandó feladatok finanszirozására kell a pénz.

Nagy vihart aratott dr. Dézsi Csaba András polgármester 35 éves jubileumi jutalmának előterjesztése. A közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény alapján a 35 éves szolgálati jogviszony alapján négyhavi illetményének megfelelő összegű jubileumi jutalomra jogosult. Glázer Tímea képviselő azt javasolta, hogy a város gazdasági helyzetére való tekintettel ne vegye fel azt.

– A 35 éves jubileumi jutalmam kifizetésével kapcsolatban szeretném határozottan kijelenteni, hogy azt én nem kértem! Ezt az illetékes Közigazgatási és Közrendvédelmi Bizottság elnöke és jegyző asszony hozta a tudomásomra, hogy 35 éves munkásságom alapján ez nekem az idei évben ugyanúgy jár, mint annak a közel 30 dolgozónak, akik idén ugyancsak megkapták ezt járandóságot. – mondta a dr. Dézsi Csaba András polgármester, aki részletesen ismertette eddigi munkáját, majd bejelentette, hogy kéri a jegyzőt, szerezzen be egy független szakértői véleményt, hogy jár- e a jubileumi összeg. Bár névtelenül szokott adományozni, ebben az esetben kivételt tesz, és a döntéstől függetlenül hárommillió forintot a budapesti Judy Rák Alapítványnak ajánl fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában