Szorgosan töltjük a kérdőíveket

2022.10.13. 15:04

Komolyan vesszük a népszámlálást Győr-Moson-Sopron megyében

Győrladamér a csúcstartó a népszámlálási kérdőívek lakosságarányú kitöltésében a hétvégi adatok alapján, de mind a három dobogós település megyénkből származik. Harka a második, Fertőendréd pedig a harmadik helyet foglalja el országos viszonylatban. Így nem is meglepő, hogy eddig Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány.

Bella Violetta

Illusztráció: MW/Berán Dániel

Fotó: Berán Dániel

A megyei jogú városok között is az előkelő harmadik helyet birtokolja Győr, csak Székesfehérvár és Szombathely előzi meg. Szombat 13 óráig 2,4 millió személyi kérdőív érkezett a rendszerbe.

– Adat nélkül nincs világ és nincs élet, büszke vagyok rá, hogy ilyen aktív a közösség! – mondja Pappné Kett Adrienn győrladaméri polgármester. Nem folytattak kampányt a településen azért, hogy sokan töltsék ki az online kérdőívet, de ahogy mondja, a polgárok aktívak, és mind a falu kommunikációs csatornáit, mind az országos híreket követik.

Lutter Tamás, Harka jegyzője úgy érzi, nagyrészt a fiatalos lakosságnak köszönhető a sok kitöltés. – A tegnapi adatok szerint a falu régi részein 25 százalék körül volt a töltöttség, az újabb utcák körzetében pedig 47. Mivel a biztosokra száz-százötven cím jut, és ennyi végigjárására kevésnek tartom az időt, örülök az online kitöltőknek.

– Amellett, hogy az emberek tudatosak, segítséget is kapnak – mondja Horváth Attiláné, Fertőendréd polgármestere. – Ha azt mondják valamiről, kötelező, azzal kapcsolatban rossz érzésünk lesz. Ezért az önkormányzattal készítettünk egy szórólapot a teendőkkel, a következményekkel, és fel­ajánlottuk a segítségünket, amit az emberek igénybe vesznek, mert nagyobb bizalommal vannak felénk, mintha idegenek keresik meg őket. Segítünk az online kitöltésben, megelőzve azt, hogy esetleg kérdezőbiztosnak adják ki magukat rossz szándékú emberek. Büszke vagyok a csapatomra és a falumra – teszi hozzá a polgármester asszony.

Több településen internet-hozzáféréssel, okoseszközzel, vagy akár személyes segítséggel is támogatják azokat, akik szeretnének élni az online kitöltéssel. Győrszemerén több ingyenes wifipont áll rendelkezésre, ahova bárki odamehet. – A hegyben a Faludy György Közösségi Házban a Digitális Jólét-ponton eszközöket is biztosítunk, és a polgármesteri hivatalban is segítünk annak, aki ezt igényeli – mondja dr. Szalay Péter jegyző. Több mint 33 százalékos a lakosságarányú töltöttség a településen.

Győrben is több irodában, közösségi helyiségben adnak segítséget a kitöltéshez. Másutt bátorító, informáló kampányba fogtak, így például a horvát nemzetiségi önkormányzat buzdítja a Mosonmagyaróváron élő horvát származásúakat, hogy a kitöltéskor is erősítsék meg nemzetiségi hovatartozásukat, így őrizve az ősök évszázados hagyományát, kultúráját. Hasonlóan a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület is erre hívja a romákat „Egyrészt, mert az vagyok, másrészt, mert nem szégyellem” mottójú közösségi médiás felhívásában. De minden civil szervezet és egyház reméli, hogy a hozzájuk tartozók nem mulasztják el kitölteni az összeíráskor az érzékeny, vallási, nemzetiségi vagy egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket.

A 2022-es népszámlálás több szempontból is történelmi jelentőségű: mert az utolsó ilyen átfogó kutatás – a továbbiakhoz állami adatbázisokat fognak felhasználni –, és mert az első papírmentes összeírás, digitálisan történik az ívek kitöltése. A részvétel kötelező, aki elmulasztja, az közigazgatási bírságra számíthat, melynek összege kétszázezer forintig terjedhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában