Gumiabroncsok, világítás, ablaktörlő

2022.10.31. 10:57

Itt az idő téliesíteni a kocsit - A győri rendőrok és az autóklub számos akcióval készülnek

Tanácsos időben ellenőrizni a téli gumik állapotát, de emellett még számos dologra érdemes odafigyelni, a biztonság érdekében.

kisalfold.hu

Kitzvéger Csaba, a győri Autóklub szervizpontvezetője a kocsikon alaposan ellenőrzi az ablaktörlőket, a világítást és az ablakmosó folyadékot is. Fotó: Rákóczy Ádám

A Látni és látszani akcióban együttműködik a Magyar Autóklub és a rendőrség

Az ősz beköszöntével rövidülnek a nappalok, és a párás, ködös, esős idő megnehezíti a közlekedést. A megváltozott időjárási és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell számolniuk a járművezetőknek. Itt az idő, hogy járműveinket is felkészítsük, mellyel a balesetveszélyes helyzetek elkerülhetők. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autóklubbal a közlekedésbiztonság növelése és a környezetvédelem céljából. Számos ehhez kapcsolódó programot és akciót szerveznek. 

– A hideg őszi reggelek gyakori velejárója a köd, amelyben a járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolabbinak látszanak, ezért a közlekedő járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alulbecsülik – tájékoztatta lapunkat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. – Sokan nem tudják, de a lehullott levelek is csúszósakká válhatnak, ezért fontos, hogy az ilyen útszakaszokon óvatosabban haladjanak a gépjárművezetők – hangsúlyozták. 

– A reggelente tapasztalható hideg, párás levegő miatt bepárásodott szélvédőt, visszapillantó tükröt elindulás előtt tisztítsák meg. Ősszel a látási viszonyok gyakran rosszak, az óraátállítás miatt korábban is sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit – ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A járműveket ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Az őszi közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő világítás, ablaktörlő, a megfelelő ablakmosó folyadék és a páramentesítő – hívják fel a közlekedők figyelmét. 

Ha ködben vezetnek, lassítsanak és hagyjanak kellő követési távolságot az előttük haladó jármű mögött, hogyha kell, bármikor biztonságosan meg tudjanak állni – tanácsolja a rendőrség. Fotó: Csapó Balázs

Ingyenesen vizsgálják a világítást

– Az őszre és télre való felkészülés fontos eleme a „Látni és látszani” akció, amit idén már a megyei rendőrséggel közösen végzünk. A győri Autóklub műszaki állomásán december 6-ig ingyenesen a világító- és jelzőberendezések diagnosztikájával fogadjuk az autósokat. A javítást is elvégezzük, amiért azonban már fizetni kell – mondta el Kitzvéger Csaba, a győri Autóklub szervizpontvezetője. 

Októbertől megnövekszik a forgalom a műhelyekben az időszerű gumiabroncscserék miatt. 

– Folyamatosan emelik áraikat a gyártók, emellett a rezsiköltségek is növekednek. Az új téli gumik fajtától, minőségtől és mérettől függően a tavalyihoz képest akár 20–25 százalékkal is drágábbak lehetnek idén. Az energiaárak miatt pedig a munkadíj és az abroncstárolás díja is hasonlóképpen alakult – mondta el lapunknak az egyik soproni műhely tulajdonosa. 

– Egy 15 colos, közepes minőségű téligumi-garnitúra 100–120 ezer forintba kerül, az átlagos munkadíj pedig idén 13–14 ezer forint autó- és gumitípustól függően. Néhány tízezer forintot lehet azon spórolni, ha magunknak rendeljük online az abroncsokat, de a munkadíjat nem lehet megspórolni – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Molnár Ádám, aki a napokban váltott télire. 

A gumiszerviz vezetője szerint sokan ingáznak Győrből, Mosonmagyaróvárról és Sopronból is Ausztriába, ahol már november 1-jétől kötelező a téli gumi. 

– A 7 fokos átlaghőmérséklet a határvonal a nyári és a téli abroncsok között. Közel 10 éves gumival már nem lehet megbízhatóan vezetni, általában 5–7 éves használatra vannak tervezve. Mindezek mellett számít a megtett kilométer, az utak minősége is. Tanácsos csere előtt ezeket ellenőrizni, hogy ne érje meglepetésként az autóst, ha hirtelen új szettet kell vásárolni – emelte ki a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában