Itt a lista

2022.10.29. 15:06

Ezeken a településeken zárnak be a postahivatalok Győr-Moson-Sopron megyében

A postai szolgáltatás 366 helyen, 210 településen ideiglenesen megszűnik november 12-étől az országban.

Bella Violetta

Fotó: MTI/Róka László

A bejelentés szerint azokon a településeken, ahol több szolgáltató hely működik, ott a megmaradók emelt kapacitással, több ablakkal várják az ügyfeleket, míg ahol nincs másik nyitva tartó fiók, ott mobilposta formájában lesznek igénybe vehetőek a szolgáltatások.

Megyénkben érinti az intézkedés a győri 14-es (Hársfa utca 12.), 3-as (Kossuth Lajos utca 13.) 6-os (Szabadság utca 23.), 7-es (Hédervári út 3.) és 9-es postát (Kálvária utca 22.), amelyek ügyfélforgalmát a az egyes és kettes, azaz a Révai Miklós utcai és a Bajcsy Zsilinszky utcai veszi át.

Sopronban a 3-as (Várkerület 37), 4-es (Kaboldi utca 2.), (6-os Hajnal tér 21.) és 9-es számú (Felsőlövér út 15.) fiókokat, melyek forgalma az 1-es számú, Széchenyi téri postára lesz irányítva.

Mosonmagyaróváron a 3-as posta (Városkapu tér 1.) zár be, forgalmát az 1-es fiók bonyolítja majd le.

Agyagosszergény, Fertőendréd, Jobaháza és Markotabödöge települések mobil posta szolgáltatásra térnek át, ami azt jelenti, hogy minden munkanapon, menetrend szerint érkezik a posta autó, kürtjelzéssel tudatva jöttét és lehetőséget biztosít minden megszokott postai szolgáltatás igénybevételére.

A Magyar Posta Zrt sajtóképviselője kérdésünkre elmondta, hogy a postát is érinti a huszonöt százalékos megtakarítás, mely az állami vállalatok számára elvárás, ugyanakkor az intézkedés országosan az ügyfelek 87 százalékánál nem jelent semmilyen változást.

Elmondták, hogy a most bezáró 366 fiókkal is a posta jelentősen túlteljesíti a jogszabályban előírt szolgáltatószámot. 1600 a kötelező és az ideiglenes bezárás után is 2230 fiók működik.

A bejelentett intézkedés az alacsony forgalmú postákat érint, 210 településen, ami a postával rendelkező településeknek csak 10%-a. Ezeken a településeken a jogszabályi kötelezettség 250 posta üzemeltetését írja elő, azonban 338 posta lesz elérhető az ügyfelek számára, a már megszokott magas szintű szolgáltatással. A takarékossági intézkedés részeként 109 településen (1000 fő alatti település) tér át mobilpostára.

Hangsúlyozzák, mindez bár mintegy 740 munkatársat érint, a postahelyek szüneteltetése nem jár leépítéssel. Minden érintett dolgozót átirányítunk azokra a postákra, ahová a forgalom tervezetten átterelődik. Ezeken a postákon plusz ablakot fogunk nyitni, bővítjük a kapacitásokat, így a karácsonyi forgalom lebonyolítása sem okoz majd gondot.

A teljes listát itt találja >>

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában