Díszpolgári címmel ismerték el – Süly Sándorné hatvan éve aktívan segíti asszisztensként a halászi háziorvost

Mindig bámulatos olyan emberekkel találkozni, akik nyugdíjaskoruk ellenére aktívak, hasznosak szeretnek lenni, nem mellesleg éppen a hivatásukban. A halászi Süly Sándorné sem éli másként mindennapjait: sűrű elfoglaltságai között alig találunk időpontot az interjúra, aztán egy ügyelet és egy beteglátogatás között mégiscsak jut idő a beszélgetésre, amiből remélhetően sokan merítenek erőt: nyolcvanon túl is lehetnek fontos céljaink!

– Hogy hozta a sors, hogy éppen az egészségügyi pályán helyezkedett el? 
– Halászin születtem, kamaszként Budapestre kerültem. Gyermekként is érdekelt az ápolás, éreztem, hogy ezen a pályán kell elindulnom. Az Orvostovábbképző Egészségügyi Szakiskolában végeztem el a kétéves általános ápolónői képzést. Az iskola után a mosonmagyaróvári kórházba kerültem, a belgyógyászati osztályra. A család mellett – mert közben két fiam is született, egyikük 1968-ban, a fiatalabbik 1974-ben – úgy döntöttem, hogy a véradó állomást választom, ahol éjszakai ügyeletet nem kellett vállalni.

– Harminchat éve azonban újabb váltás jött az életében: szülőfaluját választotta... 
– Ezt is a család miatt tettem, a férjem örömére is. Felkértek, hogy legyek dr. Szarvas János háziorvos asszisztense. A kilencvenes évek közepétől már dr. Kóta Erika doktornő mellett dolgozom. Nagyon megszerettem ezt a feladatot, és vallom, hogy úgy lehet betegeket ápolni, ha szeretjük őket. Mindenkit ismertem a faluban, mindenkinek a családját, a halásziak felének fejből tudtam a tajszámát, az anyja nevét. Ápoltam, kötöztem, injekcióztam, aztán vérvétellel is kezdtünk foglalkozni. Öt-hat éve kaptam az asszisztensi munkában segítséget, egy orvosírnokot, a számítógép kezelését már nehéz lett volna megtanulnom. Mintegy négyezer páciens tartozik a körzethez, nagyon hálásak, sok szeretetet kapok tőlük. Ügyeletet is szívesen vállalok, havonta négy-öt alkalommal, most karácsonykor és szilveszterkor is a térségi ügyeletben leszek, hogy ezzel is tehermentesítsem a családos kollégáimat.

– Hihetetlen jókedvű, igazi energiabomba. Mi ad erőt ezekhez a feladatokhoz? 
– Naponta hét beteget látogatok, kezelek, kötözök, injekciózok. Terápiám a mozgás, kerékpárral közlekedem, sokszor akár még a mosonmagyaróvári ügyeleti helyre is. Motivációt ad, hogy van miért felkelnem. Amíg az egészségem engedi – és szerencsére eddig semmilyen bajom nem volt –, dolgozni szeretnék.

– Nyolcvanéves születésnapján hatalmas megtiszteltetés érte. Ön lett Halászi első díszpolgára! 
– Ez igazi meglepetés volt, hiszen arra készültem, hogy a születésnapomat ünnepeljük meg. Ez az elismerés annak a hiteles igazolása, hogy annak idején, közel hatvan éve jól döntöttem a foglalkozásomat illetően, mert az évek alatt hivatásommá vált az, hogy minden tudásommal és energiámmal segítem az emberek gyógyulását. Annak is örülök, hogy a nyolcvanas évek közepén elfogadtam az akkori községi és egészségügyi vezetők felkérését, hogy itt, a szülőfalumban segítem a gyógyítást. Egy nagyon jó közösségbe kerültem, kiváló orvos és egészségügyi dolgozók közé, ahol szinte észrevétlenül lettem nyolcvan- éves. Nagyon jó érzés naponta megtapasztalni ennyi éven át a szakma és a falubeliek elismerését, azt, hogy ma mindenki Margitkája, Margitka nénije lettem. Ez az érzés ad erőt és lendületet ahhoz, hogy még ma is örömmel indulok munkába.

Margit néni férje elvesztése óta ugyan egyedül él, de mint mondja, unatkozni nincs ideje: páratlan szorgalmát dicsérik otthonában a kézimunkák, a szép növények és virágok, melyeken jól látszik a gondoskodás. A betegektől kapott ajándékokat is nagy becsben őrzi. Ahogy az évek alatt átvett elismeréseket is.