Széchenyi István Egyetem

2022.09.04. 16:39

Telt házzal dübörgött a Gólyahét a Széchenyi István Egyetemen - fotók

A Széchenyi István Egyetem győri campusán az intézmény elsőéves hallgatói oldott hangulatban ismerkedtek egymással és az egyetemmel a négynapos Gólyahét rendezvény keretében a szombat esti zárásig. Az eseményen kiemelt figyelmet kaptak a nemzetközi hallgatók is, akik külön csapattal vettek részt a programokon. A szervezők célja az volt, hogy a tábor végére a résztvevőket igazi közösséggé kovácsolják.

Széchenyi István Egyetem

Fotó: SZE/Májer Csaba József

Az első nap bejön az újonc fiatal, az utolsó nap kijön széchenyis hallgató – dióhéjban erre szolgál a Gólyahét a Széchenyi István Egyetemen. A tábor – amely idén is az intézmény győri campusán zajlott – elsősorban erről az átalakulási folyamatról szólt: a résztevők megismerték az intézményi hagyományokat, beilleszkedtek társaik közé, belekóstoltak a hallgatói életbe. Mindezt csapatokra bontva, csapatvezetők és mentorok bábáskodása alatt, játékos formában, egymással vetélkedve – esténként természetesen bulikkal levezetve a napok fáradalmait.

A gólyák a rendezvény négy napja során tájékoztatást kaptak a legfontosabb őket érintő kérdésekről, így többek között az egyetemi oktatási rendszer alapjairól, az ösztöndíjakról és támogatásokról vagy épp az egyetemi sportlehetőségekről. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett „szakfejtágítások” keretében pedig mindenki a saját szakjához tartozó legfontosabb információkat, tárgyakhoz kapcsolódó tanácsokat hallhatta első kézből.

Természetesen egy gólyatábor elmaradhatatlan velejárója a legváltozatosabb dalok, indulók és rigmusok elsajátítása, így a campus közelében sétálók gyakran találkozhattak például az emblematikus „Széchenyi István a legnagyobb magyar!” felkiáltással. Ami pedig a szórakozást illeti: a szervezők gondoskodtak róla, hogy esténként a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub is megteljen táncoló fiatalokkal. 

A Gólyahét a szervezést tekintve egy kisebb fesztivál nagyságrendjéhez mérhető, emiatt nem is csoda, ha a táborvezetés tartotta magát az elmúlt években jól bevált recepthez. Mint azt Horváth Adrienn főszervezőtől megtudtuk, idén a korábban tökéletesre csiszolt koncepciót próbálták meg néhány aprósággal színesíteni. A rendezvény ezúttal is egy tematika köré épült fel, ami most a rajzfilmek és animációs filmek világára volt. „Azért esett a mesékre a választásunk, mert nagyon sok lehetőséget hordoznak magukban. Az egyik csapat például a Jégvarázs című filmet kapta, ami alapján tudtak maguknak jelmezt készíteni, zászlót festeni, indulót írni, bevonulási koreográfiát kitalálni… A lényeg, hogy ez jól megkülönböztethető karaktert adott a társaságnak, és tudtak is kötődni valamihez” – tette hozzá a főszervező. 

Idén 17 csapat vett részt a Gólyahéten, ami közel ezer gólyát jelentett. Ez minden idők legnagyobb létszáma a rendezvényt tekintve. „Óriási volt az érdeklődés, háromszor nyitottuk meg a regisztrációt, kétszer a pótregisztrációt is, de így is hamar elfogytak a helyek. Csapatvezetőnek is több mint nyolcvan ember jelentkezett, ebből kellett nekünk harmincat kiválasztani” – fogalmazott Horváth Adrienn.

A Gólyahét egyik különlegessége, hogy évek óta külön csapatot alkotnak a nemzetközi hallgatók. A programjaik nagy része a magyar társaikkal közös, de néhány specifikus ponton eltért egymástól, például a Nemzetközi Programok Központja külön előadást tartott nekik a legfontosabb tudnivalókról.

A nemzetközi hallgatók nincsenek könnyű helyzetben, hiszen idegen környezetbe csöppentek, ahol nagyon gyorsan ki kell ismerniük magukat. Mi ebben segítünk nekik” – tájékoztatott Vályi-Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság elnöke, aki hangsúlyozta: igyekeztek megoldani, hogy a rendezvény kétnyelvűsége minden programpont esetén megvalósuljon, ezért külön segítőket alkalmaztak a vetélkedők esetén az utasítások fordítására. Emellett a Stipendium Hungaricum mentorhálózatból önként jelentkezhettek felsőbb éves hallgatók az újoncok vezetésére, közülük négyen irányították a Gólyahét alatt a csapatot.

A nemzetköziség jegyében a Gólyahét megnyitó ünnepségén dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese magyarul és angolul is köszöntötte a megjelenteket. „A Széchenyi István Egyetem a világ huszonötezer egyeteme közül a nyolcszáz legjobb közé tartozik. Mi a magunk részéről igyekszünk a legjobb színvonalú oktatást, szórakozási és sportolási lehetőségeket, minőségi infrastruktúrát biztosítani önöknek azért, hogy a lehető legjobban érezzék magukat. Úgy tekintünk magukra, mintha a saját gyerekeink lennének, és hatalmas megtiszteltetésnek érezzük, hogy minket választottak” – mondta az elnökhelyettes.

A befogadó város részéről Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő köszöntötte az egyetem új hallgatóit, aki reményét fejezte ki, hogy Győr miliője, polgárainak gondolkodásmódja hatni fog a megjelentekre.

A szerdai megnyitót követően a hallgatók egészen a szombati záróvetélkedőig élvezték a campus vendégszeretetét, majd hétfőn a tanévnyitó ünnepséggel veszi kezdetét a 2022–2023-as tanév a Széchenyi István Egyetemen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában