Magyar falu

2022.09.15. 07:00

Fejlesztések Veszkényben - Jó alap a jövőnek

Egymásra épülő beruházások, emelkedő lakosságszám jellemzi Veszkényt.

kisalfold.hu

Új eszközök érkeztek a veszkényi rendelőbe. A képen dr. Szalai László felnőttháziorvos, Gaál Attiláné asszisztens és Németh Árpád polgármester.

– A nyár közepén több, a Magyar Falu Program által támogatott fejlesztésünk végére értünk – mondta a Kisalföld érdeklődésére Németh Árpád polgármester. – Kilenc pályázatot valósítottunk meg, valamint a Falusi Útalapból elkészült a Fő utca teljes hossza, a Szabadság utca elejének felújítása mintegy 2,2 kilométernyi szakaszon. A többrétegű aszfaltozás mellett rendezték a padkát, az árkokat, kialakították a vízelvezetőket, az új út jelentősen javítja a faluképet. Márciusban készült el az orvosi rendelő felújítása, amelyet szintén pályázati pénzből rendeztünk be, szereltünk fel eszközökkel. Folytattuk a járdafelújítási programot a Rákóczi és Kossuth utcákban. Új falubuszt vásároltunk, és a játszótéri eszközparkunk is bővült – sorolta a faluvezető, aki a telekkialakításokra is kitért.

– Legutóbb, a harmadik ütemben a Széchenyi utcában tizenkilenc telket alakítottunk ki, mind elkelt, és az előttük futó út is aszfaltréteget kapott. Már megvan a forrás arra, hogy várhatóan tavasszal a Fő utcára vezető szakaszt is aszfaltozzuk. Az elmúlt másfél évtizedben negyvenhat telket alakítottunk ki. A következő ütemben először tizenkét, majd tizenegy parcellának keresünk gazdát a Széchenyi utcától nyugati irányba. A közművesítésük tavasszal várható. A település arculatának alakítását, az intézményeink és az infrastruktúra fejlesztését mind igyekszünk az itt élők igényeihez alakítani. Az élhető környezet az alapja a fiatalok helyben maradásának és az új családok érkezésének, amelyet a pályázati támogatások alapoznak meg. Az elmúlt évek fejlesztéseinek megvan az eredményük, elindult a lakosság számának növekedése a faluban. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában