Elismerés

2022.09.20. 17:26

Címzetes Egyetemi Docens címet kapott Németh József, az ÉDUVIZIG igazgatója

A Széchenyi István Egyetem Vezetése és az Egyetem Szenátusa Címzetes Egyetemi Docens címet adományozott Németh Józsefnek, az ÉDUVIZIG vezetőjének.

Forrás: ÉDUVIZIG

Az elismerést a XXIX. Akadémiai Nap keretében vehette át szeptember 20-án az egyetem Új Tudástér Aulájában megrendezett ünnepségen. A felterjesztést az egyetem Albert Kázmér Kara kezdeményezte, ahol 2019 évtől igazgatóságunk külső tanszékként folytatja az együttműködést.

Az egyetemmel kiváló a kapcsolatunk, több éve működünk együtt az elméleti tudás és a gyakorlati képzés szervezettebb összekapcsolása, valamint az alap,- és mesterképzéshez kötődő oktatás specializált és gyakorlatorientált támogatása céljából. Ennek eredményeként 2018 őszétől az Infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzésen elindult a vízépítési specializáció szakirány. 2022 őszétől pedig a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának Vízgazdálkodási és Természeti Ökoszisztémák Tanszékét támogatjuk: kollégáink a most induló Környezet-, víz- és természetvédelem szabályozása tárgynak egyes vízügyi témájú elemeit oktatják majd

- áll az igazgatóság közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában