Nagyszabású rendezvényen iktatták be

2022.08.19. 08:41

Több mint 20 év után választottak új vajdát a mosonmagyaróvári romák Horváth Elemér személyében

Konfliktuskezelést, hagyományőrzést és a továbbképzések ösztönzését tekinti fő feladatának. Korábban a nemzetiségi önkormányzat elnökeként is segítette a közösséget.

Mészely Réka

Horváth Elemér vajda együttműködik a romákért id. Bertók Bélával, a mosonmagyaróvári roma nemzetiségi önkormányzat elnökével. Fotó: Kerekes István

A minap nagyszabású rendezvény keretében iktatták be a mosonmagyaróvári roma vajdát. Megkerestük Horváth Elemért, aki a mosonmagyaróvári roma nemzetiségi önkormányzat elnökével, id. Bertók Bélával együtt számolt be a tervekről, feladatokról.

– Felmerült a gondolat, hogy minden nagyobb településen válasszunk roma vajdát a hagyományoknak megfelelően, aki közülünk való és ismeri a gondjainkat. Összehívtuk a mosonmagyaróvári roma családfőket és egyöntetűen megszavaztuk Horváth Elemért, akivel a kilencvenes évek elején együtt alapítottuk meg a roma kisebbségi önkormányzatot és abban tevékenykedett 16 évig. Neki tekintélye van a romák között, rokoni szálak is fűzik sokakhoz – tudtuk meg id. Bertók Bélától, aki szerint a mosonmagyaróvári roma nemzetiségi önkormányzat szorosan együttműködik a vajdával.

– Sok feladat hárul egy vajdára. Fontosnak tartom a romák hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelmet, a hagyományaink ápolását – vette át a szót Horváth Elemér. Mint mondja, a romák temperamentuma más, ahogy viselkedés- és életformájuk is, mint a többségi társadalomé, ezért akadnak konfliktusok, amiknek orvoslásában kardinális szerep jut a vajdának.

– A rendőrségnek, a bíróságnak is kevesebb a dolga, ha házon belül tudunk konfliktusokat kezelni – folytatja a vajda.

Horváth Elemér és id. Bertók Béla szerint a Lajta-parti városban mintegy hétszáz roma él. Tudnak munkát vállalni, közülük sokan Ausztriá­ban dolgoznak. Mindketten fontosnak tartják az idősek-fia­talok továbbképzését. Nemrég zárult egy program, melyben ötvenen vettek részt alapkompetencia-fejlesztő képzésben. Továbbra is keresik a lehetőséget, hogy a szakképzésben segíteni tudják a roma közösség tagjait. A jeles ünnepek mellett évente szerveznek roma napot, ahol a hagyományos ételek mellett a zene és a tánc is szerepet kap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában