Mindig a megoldásokat keresi

2022.07.16. 17:18

Fehérné dr. Bodó Mariann az első mosonmagyaróvári jegyző, aki kiérdemelte a címzetes főjegyzői elismerést

A város ránk bízta az ügyeit, mi ezért felelősek vagyunk – vallja Fehérné dr. Bodó Mariann, akinek Magyarország miniszterelnöke címzetes főjegyzői címet adományozott július elsejétől. A rangos elismerésről és a pályájáról is kérdeztük a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal vezetőjét.

Munkatársunktól

Jegyzőnek lenni igazi kihívás: a sok szabály között kell megtalálni a jó megoldásokat az ügyfelek számára – vélekedik Fehérné dr. Bodó Mariann mosonmagyaróvári jegyző. Fotó: Kerekes István

Fehérné dr. Bodó Mariann az első mosonmagyaróvári jegyző, aki kiérdemelte a címzetes főjegyzői elismerést, melyet a megyében jelenleg egy aktív kollégája birtokol még. Az idáig vezető útról és hitvallásáról is érdeklődtünk.

Fel kellett nőni a tisztséghez

– A Veszprém megyei Tüskeváron születtem, s bár pályaválasztás előtt az egészségügy is felmerült, végül a közigazgatás mellett döntöttem. Miután Pápán a közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, a veszprémi államigazgatási főiskolára kerültem, a harmadik évtől pedig már Budapesten tanultam. 1995-ben a tapolcai polgármesteri hivatalban helyezkedtem el, ahol nagyon jó mestereim voltak. Innen Badacsonytomajra kerültem a hivatalba, ahol főként szabálysértésekkel, birtokvédelemmel foglalkoztam. Mosonmagyaróvári férjem által költöztem a Lajta-parti városba 1998-ban. A házasságkötésünk után több helyre is pályáztam, végül Kimlén lettem jegyző, ahová később Károlyháza is tartozott, illetve helyettesítettem Ásványrárón, Mosonszolnokon is. A mosonmagyaróvári jegyzői feladathoz fel kellett nőni: itt egy év aljegyzőség után lettem a város jegyzője – foglalta össze Fehérné dr. Bodó Mariann, aki több mint egy évtizede foglalta el a mosonmagyaróvári jegyzői tisztséget.

Jól felkészült csapat

Mint elmondta, azóta sok változás történt, hangsúlyok tevődtek át, a hatósági munka mára csökkent, és elsősorban önkormányzati ügyekkel – igazgatással, adóügyekkel és városfejlesztéssel – kell foglalkozniuk.

– Amikor jegyzőként Mosonmagyaróváron kezdtem, 122 köztisztviselővel dolgoztam együtt. Mára nyolcvanan vagyunk. A csapat nagyon jó és felkészült. Öt évvel korábban még elképesztő fluktuációval küzdöttünk, az önkormányzat támogatásának köszönhetően azonban azóta az illetmény emelkedett, ami kiegyensúlyozott helyzetet teremtett – fűzte hozzá a hivatalvezető, aki kiemelte: nagyon örült a címzetes főjegyzői cím elnyerésének, melyet a képviselő-testület egyhangú támogatásával, a kormányhivatal előterjesztésére Magyarország miniszterelnöke adományozott számára. Azóta sok gratulációt fogadott.

A folyamatos tanulásban hisz

– Nagy megtiszteltetés ez a cím, melyhez különféle jogszabályi feltételeknek kellett megfelelni: ilyen a legalább tízéves jegyzői feladatellátás és a kiváló minősítés is. Jegyzőnek lenni igazi kihívás: a sok szabály között kell megtalálni a jó megoldásokat az ügyfelek számára. Hiszek a folyamatos tanulásban, több diplomán túl ezt kollégáim számára is fontosnak tartom, hogy korszerű és új tudáshoz jussunk hozzá – emelte ki Fehérné dr. Bodó Mariann, aki szerint ebben a munkában az is lényeges, hogy beleérezzék magukat az ügyfelek gondjaiba és az adminisztratív útvesztőben segítsenek kiigazodni.

„A város ránk bízta az ügyeit, mi ezért felelősek vagyunk, ami óriási bizalmat feltételez felénk!” – búcsúzott a címzetes főjegyző, aki jövő kedden veheti át ünnepélyes keretek között a címzetes főjegyzői címet Budapesten. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában