Időközi választás

2022.07.18. 11:09

Az új fertőhomoki polgármester programja: beruházások és közösségépítés

Radovits Tibor független jelöltet választották meg a múlt hónap végén Fertőhomok polgármesterének az időközi önkormányzati választáson. A szavazást azért kellett kiírni, mert a községet 1990 óta vezető Horváth Attila tavaly márciusban elhunyt.

Tama István

Radovits Tibor, Fertőhomok most megválasztott polgármestere. Fotó: Szalay Károly

Megérkezésünkkor az új településvezetőt nem az irodájában, hanem munkatársaival egy helyiségben, ügyintézés közben találjuk.

– Szívesebben vagyok a kollégákkal közös irodában, egykor így tett Horváth Attila is, akivel nagyon jól együtt tudtam dolgozni – mondta lapunknak Radovits Tibor. 

A frissen megválasztott polgármesternek egyébként nem új a közeg: a kilencvenes évektől tagja a település képviselő-testületének, az első ciklus után alpolgármesterként és tavaly március óta a polgármesteri feladatokat is ellátva dolgozott. 

– A közelmúltban szerencsére több olyan pályázati lehetőség is nyílt, melyeken keresztül a korábban tervezett fejlesztési elképzeléseinket tudtuk megvalósítani. Ilyen a faluház tetőhéjazatának cseréje, a falak felújítása, valamint folyamatban van a Vasút utcában a zárt csapadékvíz-elvezetési munka első üteme – sorolta a polgármester. A legfontosabb fejlesztésnek a ravatalozó építését tartja, erre már régóta vártak a településen, most egy 35 millió forintos forrás megérkezésével nyílik erre mód. 

– Vannak ezenkívül is befogadott pályázataink: a Szőlőskert utca aszfaltburkolatának megépítésére, a templom és az óvoda körüli parkolás megoldására, valamint a Békakonty tanösvény újragondolására – ismerteti a további elképzeléseket, melyeket a szükséges pénzügyi források rendelkezésre állása esetén valósítanak meg. 

A polgármester fontosnak tartja a jó kapcsolatot a kistérség, a világörökség és a szomszédos települések polgármestereivel, bennük segítőkész és együttműködő kollégákat ismert meg. 

A téglával és betonnal végzett építkezéseken túl fontos számára a közösségépítés is a településen, a régi, jó értelemben vett falusi miliő megtartásával, visszahozásával. A Tízforrás Fesztivál keretében helyi kézművesek és kreatív alkotók tartanak foglalkozásokat, az idén debütáló Pajtafesztiválon pedig a népzene, a horvát hagyományok őrzése áll a fókuszban. A kultúrházat is egyre inkább sikerül élettel megtölteni: társastánctanfolyam, jógaoktatás és szeniortánc is szerepel a programkínálatban. 

– Ez utóbbi foglalkozásokon a feleségemmel együtt én is részt veszek – tudjuk meg, többek között, mivel tölti szabadidejét Radovits Tibor. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában