A következő félév vízválasztó a Karolinának

2022.06.23. 17:53

Újabb 90 millió forinttal támogatja a mosonmagyaróvári önkormányzat a helyi kórházat

Nem mondhatjuk ki, hogy megszűnik a kórház, de a jövőről ígérni nem merünk – hangsúlyozta dr. Rumi Márk, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház orvosigazgatója a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, melyen egyöntetű döntés született: a következő fél évben újabb 90 millió forinttal segítik a városi kórházat.

Mészely Réka

A következő fél évet szeretnénk emelt fővel, tisztességgel abszolválni - emelte ki dr. Rumi Márk, a Karolina Kórház orvosigazgatója a mosonmagyaróvári testületi ülésen. Fotó: Mészely Réka

A Karolina Kórház sorsa az utóbbi időszakban gyakran volt téma a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testületi ülésein. Tavaly nyáron 72 millió forinttal segítette a város, hogy az egészségügyi intézményben újraindulhassanak osztályok, így többek közt a szülészet is. Idén pedig újabb mentőöv nyújtásáról döntöttek, immár 90 millió forint értékben.

Csütörtökön ismét napirendre került – sürgősségi indítványként – a kórház önkormányzati támogatása. Árvay István polgármester előzetesen elmondta: szerdán a pénzügyi bizottság tárgyalt a témában és egységesen támogatta az újabb segítségnyújtást.

Remélnek

– Ígérni nem lehet, csak remélni – állt a képviselők előtt dr. Rumi Márk orvosigazgató, aki dr. Takler Ágnes főigazgató főorvossal együtt vett részt az ülésen. – Tavaly 72 millió forintot, idén év elején 90 millió forintot nyújtott a mosonmagyaróvári önkormányzat, amit időarányosan használunk fel. Nem terveztük, hogy harmadszor is itt állunk, hiszen úgy kalkuláltunk, hogy a támogatási spirálból kikerülve, önkormányzati támogatás nélkül próbálunk meg talpon maradni. Tudjuk, hogy ez a pénz hiányzik onnan, ahonnan ezt elvesszük – emelte ki az orvosigazgató.

Dr. Rumi Márk hangsúlyozta: az intézmény jövőjét még nem tudják, a következő fél évet szeretnék „emelt fővel, tisztességgel abszolválni”. A városi szintű kórházak sorsa ugyanis egyelőre kérdéses, a humánerőforrás optimalizálása és az ellátásbiztonság tekintetében.

– A jövőről ígérni nem merek, nem mondhatjuk ki, hogy megszűnik a kórház, de profil- vagy struktúraváltás várható – szögezte le a doktor.

Meg tudják adni a segítséget

Szabó Miklós (MPKE) kiemelte: két hónap telt el a választások óta, az egészségügynek van egy felelős államtitkára, jó lett volna megtudni, hogy mi várható a városi kórházaknál.

– A mosonmagyaróvári kórház komoly veszélybe került. A város van olyan helyzetben, hogy ezt a segítséget meg tudja adni, főleg, hogy az intézmény ellátási körzetében él mintegy száztízezer ember, fontos, hogy a legfontosabb ellátásokat meg tudják kapni – vélekedett a képviselő, megjegyezve, hogy a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal támogatja a kórház segítségét.

Egyként álltak a kórház mellé

– A következő félév vízválasztó lesz – emelte ki Árvay István polgármester, hangsúlyozva, hogy a képviselő-testület egyként állt az egészségügyi intézmény mellé, és szeretnék, ha a kórház dolgozói közössége érezné a bizalmukat.

A városvezető arról is beszélt, hogy nem tudják elfogadni azt a koncepciót, mely a városi kórházak jövőjét érinthetné.

A képviselők egyhangú szavazással döntöttek az újabb 90 millió forintos mentőövről a Karolina Kórház javára.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában