MCC Győr

2022.06.22. 10:37

Öt ízben megkerülve a Horn-fokot – avagy Fa Nándor világhírű magyar vitorlásversenyző előadása a győri MCC-ben

Mi magyarok különösképpen is tiszteljük azokat az embereket, akik hazánk hírnevét emelték a nagyvilágban, legyen az művész, sportoló vagy akár feltaláló. Fa Nándor méltán illeszkedik be a „világraszóló magyarok” sorában, hiszen a vitorlássportban elért eredményei és egyéni teljesítménye világhírűvé tette nevét és ezáltal hazáját is. Fa Nándor – aki a szocialista rendszer előli „menekülése” miatt fedezte fel a vitorlázás „szabadságát” – az 1980-as évek elejétől rendszeresen vett részt a vitorlázás világeseményein és egyben az első magyar, aki vitorláshajóval megkerülte a Földet. Utoljára a 2016-2017-es Vendée Globe vitorlásversenyen vett részt, amely során 2017 február 8-án 8. helyen ért célba a franciaországi Les Sables-d’Olonne-ben. Ezt követően visszavonult a versenyzéstől. Fa Nándor kitartásban, tenni akarásban, hitben és elszántságban méltán lehet példakép minden magyar fiatal számára, és amellett, hogy profi vitorlásversenyző, a hajón szerzett élettapasztalatai mindannyiunk számára megfelelő irányt mutathat. Fa Nándor e gazdag és sokszínű élettörténetét hallgathatták meg azok, akik június 14-én ellátogattak a győri MCC képzési központba, ahol a világhíres vitorlásversenyző Ismeretlen vizeken, ötször a Föld körül című előadás keretében beszélt életéről, tapasztalatairól, jövőbeni terveiről. Az eseményen több, mint száz győri érdeklődő ismerte meg Fa Nándor életművét.

Forrás: MCC Győr

Fotó: MCC Győr

Fa Nándor elmondta, hogy az 1970-es évek végén a kádári Magyarország „fullasztó” légkörében talált rá a vitorlázás szabadságára. Első indulásuk a jugoszláviai Abbázia partjainál történt, ahol is vitorláshajón „megléptek” a keleti blokkból és kihajóztak a Földközi – tengerre. A következő évtizedekben a vitorlázás vált az életévé, amely, amellett, hogy rendkívül kemény sport, neveli, formálja az ember személyiségét és ezáltal áthelyezi a hangsúlyt az emberi élet lényeges elemeire és a kevésbé fontosakat pedig háttérbe szorítja. Hónapokig egyedül az óceánon egy parányi vitorláshajóban az ember olyan szószerinti és átvitt értelemben vett „peremterületekre” jut, amely az élet lényegére tudja a figyelmet és az érzelmeket összpontosítani. Az óceánnak „jellemformáló” hatása van. A világhírű vitorlásversenyző kifejtette, hogy a Vendée Globe versenyeken való részvétel hatalmas megpróbáltatásokat jelentett számára, de úgy érzi, hogy élete így lett kerek és teljes. Azt a szeretetet, amely a Les Sables-d’Olonne-ben a célpontnál érte, nem lehet szavakkal visszaadni. Fa Nándor bíztatta a fiatalokat, hogy merjenek nagyok lenni és a lehetetlennek tűnő vállalkozásokba is belevágni. Az embernek mindig arra kell törekednie, hogy magából a lehető legtöbbet hozza ki és a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsa tehetségét és tudását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában