Sétálóhely maradjon az erdő

2022.06.18. 06:50

Figyelik a szemetelést - Különleges védelem a tölgyesnek Győrszentivánon - videó

A helyiek régi törekvése vált valóra a szentiváni tölgyes védetté nyilvánításával. Ezzel különleges oltalom alá kerül a területen található körülbelül hatvan, 150–200 év közötti kocsányos tölgy is. A hivatalos táblát tegnap helyezték el a tanösvény kezdőpontjánál.

Dániel Viktória

Kikerült a „Helyi jelentőségű védett természeti terület” tábla a szentiváni tölgyeshez. A korábban katonai gyakorlótérként funkcionáló, emberektől elzárt terülten számos olyan ágrendszer és koronaméret alakult ki néhány fán, ami már önmagában csodálatra méltó. Emellett több védett madárnak és kisemlősnek is védelmet nyújt az erdő, sőt, itt található a környék legnagyobb egybefüggő árvalányhajas területe is. Többek közt ezek az indokok szerepeltek a tavaly augusztusi indítványban, ami nyomán pénteken védetté nyilvánították a tölgyest. 

– Az elmúlt években fokozott hangsúlyt helyeztünk a környezet védelemére. A szentiváni tölgyes szintén olyan tüdeje a városnak, amit meg kell óvni és aminek védelméért a lakók évek óta küzdenek – mondta el dr. Dézsi Csaba András polgármester. – A látogatók számára ez bizonyos korlátozást jelent, hiszen mostantól nem lehet különböző gépjárművekkel rodeózni. Sokkal szabálykövetőbben kell majd viselkedni, de ez szükséges ahhoz, hogy a jövőnek is meg tudjuk őrizni ezt a helyet. 

Ecker Gyula, a körzet egykori önkormányzati képviselője elmondta, hogy a védetté nyilvánítás egyik fő indítványozója Cserhalmi József nyugdíjas erdőmérnök, korábbi önkormányzati képviselő volt. 

– A harcom még 1991-ben kezdődött, és a mai nappal kerül pont a végére. Életem egyik legfontosabb célja valósult meg ezzel – mondta el Cserhalmi József. 

Mostantól még szigorúbban figyelnek a szemetelőkre és a természetkárosítókra a területen. 

– Az önkormányzat és a Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola együttműködésének köszönhetően már van egy táblákkal ellátott három kilométeres tanösvény a területen. Hamarosan hatósági jellegű táblát is elhelyezünk ezen a helyen. Emellett a terület kezelése is nagyobb hangsúlyt kap majd. A fás-legelős területen időről időre megjelennek invazív fajok, ezeket kitisztítjuk, de közben ügyelünk arra, hogy természetközeli sétálóhely maradjon az erdő – mondta el Szekeres György, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában