Családpolitika

2022.06.18. 15:17

Átadták Bősárkány új bölcsődéjét - fotók

Szombaton délután átadták Bősárkányban a falu új bölcsődéjét. Az intézményt pályázati és állami támogatással építtette a helyi önkormányzat. Várhatóan már nyáron fogadja a gyerekeket, tizennégy apróságra figyelnek majd a gondozók.

kisalfold.hu

Az ünnepélyes átadón Szalay Imre polgármester elmondta: régi vágyuk valósult meg a beruházással, amelyre nagy igény volt a fiatal családok részéről. A községvezető szerint a település ékszerdoboza lett a bölcsi.

A rendezvény vendége volt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. A politikus hangsúlyozta: olyan intézménnyel bővül Bősárkány, ahol a gyerekek napközbeni felügyeletét lehet ellátni. Az elmúlt években és jelenleg is több mint 230 milliárd forintot fordítottak és fordítanak hasonló célra és mintegy 22 ezer új bölcsődei férőhely létrehozásáról döntött a kormány.

"A gyermekek születése sorskérdés. Ehhez minden  segítséget szeretnénk megadni. Sorskérdés a gyermek születése a család továbbélésének szempontjából és a nemzet fennmaradása és megmaradása szempontjából is sorskérdés" - fogalmazott és hozzátette: a kormány szándéka szerint a családpolitika nem lehet egy a számos kérdés között, hanem az egyik legfontosabb kell, hogy legyen.

Az új bölcsőde épületét a bősárkányi plébános Wolf Pál Péter atya áldotta meg.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában