A város 70 műemlékét vizsgálják

2022.06.15. 14:06

A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület tovább kutatja a műemlékeket

A napokban tartotta közgyűlését a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület, melyen az elnökség beszámolt a tavaly végzett munkáról. Dr. Unger András elnököt erről és az idei tervekről is kérdeztük.

Mészely Réka

dr. Unger András elnök, Németh Gábor, a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. műszaki igazgatója és dr. Kalmár Sándor alelnök. Fotó: Mészely Réka

A járvány már a 2020. évi munkatervüket – mint annyi mást az életben – átírta, de nagyon nehezen indult a tavalyi év is, rendezvényeiket az első negyedévben még tervezni sem nagyon tudták. A szokásos „rend” csak áprilisban állt be, innentől egy novemberben elmaradt elő­adás és az egyesületi karácsony kivételével a munkaterv szerint haladtak. 

Megemlékezések, előadások, kirándulások 

– Januárban és márciusban megtartottuk szokásos Deák-megemlékezéseinket. Áprilisban szemétgyűjtést szerveztünk a Wittmann parkban. Ezen mintegy huszonöten vettek részt és a parkot 15 zsák szeméttől szabadították meg. A Föld napján csatlakoztunk az önkormányzat által meghirdetett akcióhoz is, a Lajta-part egy részét tisztítottuk meg. Májusban megünnepeltük a magyar sport napját, megkoszorúztuk a Bauer-emléktáblát Mosonban. Júliusban megtartottuk a civil szervezetek szokásos találkozóját, amelyen a részt vevő egyesületek vezetői beszámoltak eredményeikről és terveikről. Szeptemberben ellátogattunk Tullnba, megtekintettük a kertészeti és virágkiállítást, kísérőprogramként felkerestük Carnuntumot, a római kori várost. Szeptemberben vendégünk volt Árvay István polgármester, aki „Városfejlesztés aktuális kérdései” címmel tartott vitaindító előadást. Októberben a könyvtárral közös rendezésben tartottuk meg dr. Kocsis Sándor tagtársunk rendhagyó technikaóráját „Tornyok alatt, hidak felett” címmel. Novemberben a Széchenyi Polgári Körrel közösen szervezve ellátogattunk Bad Deutsch-Altenburgba és részt vettünk a bécsi Európa- Club szokásos évi megemlékezésén – összegzett dr. Unger András. 

A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület szervezésében megszépült a Hungária szobor. A felvételen dr. Unger András elnök, Németh Gábor, a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. műszaki igazgatója és dr. Kalmár Sándor alelnök. Fotó: Mészely Réka

Műemlékek nyomában 

A CLLD-pályázat keretében az egyesület elemzi, vizsgálja Mosonmagyaróvár 70 műemlékét. 
– Egyesületünk a pályázat által is nyújtott lehetőségeket kihasználva szeretné ezeket egységes elvek és módszerek szerint dokumentálni és az érdeklődőkkel megismertetni. Erre egy kilenc főből álló szakértői munkacsoportot szerveztünk, amely 2021. év végére elkészítette a 31 legértékesebb műemlék fotókkal színesített leírását, amit a nagyközönség számára honlapunkon elérhetővé tettünk. A munka idén folytatódik és a felmérés további 30 műemlékkel bővül. A felmérés felhasználásával film­forgatókönyveket is írtunk, amelyek alapján a városi televízió 11 műemlékről egy-egy 2–4 perces filmet forgatott. Ezeket az év folyamán többször is bemutatták és műsorcsere keretében az ország számos helyi televíziójához eljuttatták – folytatta az elnök. 

Szobortisztítások 

A városvédők két éve kezdték el a szobortisztítási programjukat. A Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft.-vel együttműködve tavaly a „Hungária” és a „Várossá válásunk 625. évfordulójára” emelt szobrok nyerték vissza eredeti fényüket. Gondozták a magyar­óvári temetőben a 12 védett sírt és a Hősi halottak kápolna ápolását, takarítását, virágosítását is vállalták. Dr. Unger András tájékoztatása szerint idén a mosoni világháborús emlékmű tisztítása várható. 

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség által szervezett Civil Napon a Mosonmagyaróvár Civil Társadalmáért díjjal ismerték el a városvédők munkáját. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában