Végigkíséri a szülővé válás útját: Tischler Jánosné néhány évig még szeretné ellátni a védőnői feladatait

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020-ban hozta létre a Steller Mária Védőnői Díjat, melynek célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése. Továbbá kiemelkedő helyen szerepel a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára. 

– Hogyan fogadta a Steller Mária Védőnői Díjat? 
– A díj minden szempontból pozitív visszacsatolást jelent a számomra, de főleg a szakmai munkám elismerése. Talán azzal érdemeltem ki, hogy az eddigi pályafutásom során mindvégig hivatásként tekintettem rá, nem pedig munkaként. Azt csodának élem meg, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek csinálni. 

Közel ezer gyermek ­ nőtt fel mellette 

– Mi vezérelte a védőnői pályára? 
– Mindig is nagyon szerettem a gyerekeket, és szeretem most is. Már középiskolás koromban számos olyan programon vettem részt, ahol gyerekekkel kellett foglalkoznom, és imádtam. Az embereken való segítés, mondhatjuk úgy, mindig a véremben volt. Ez a két dolog úgy fonódott össze az életemben, hogy a védőnői pályára terelt, immáron negyvenegy évvel ezelőtt. Mindvégig Újkéren dolgoztam, valamint Egyházasfaluban is én vagyok a védőnő. Ahogy összeszámoltam az átlagos születési arányokat és a településre betelepült családok számát, az alapján közel ezer gyerekkel volt kapcsolatom az évek során. 

– A nagy számok alapján több generációt is végigkísért a szülővé válás útján? 
– Mivel 1981 óta dolgozom Újkéren, ez idő alatt sokan nőttek fel mellettem. Ebből adódik az, hogy akik a pályafutásom elején nálam születtek, ma már édesanyák és édesapák, akik gyermekeinek fejlődését is én kísérem végig. 

Negyven év után is folytatja 

– Töretlen a lelkesedése a hivatása iránt? 
– Erre a kérdésre az egyik legjobb példa, hogy tavaly kértem a negyvenéves nyugdíjaztatásomat. Ugye van egy felmentési idő, amikor az lejárt, szerettem volna visszajönni. Ez idő alatt éreztem a munka hiányát, és az egészségem is engedi, hogy még dolgozzam. Egyházasfalu és Újkér polgármestere, illetve a testületek is támogatták a visszatérésemet. Legnagyobb örömömre a szülők is nagy szeretettel vártak vissza. A pályafutásomra visszatekintve erre vagyok a legbüszkébb! Azt tervezem, hogy legalább egy-két évig szeretném még ellátni a feladataimat. 

– A munkája során milyen meghatározó élményei voltak? 
– Ennyi év alatt rengeteg élmény ért. Az egyik legemlékezetesebb történetem az, amikor elkezdtem dolgozni, volt egy akkor már egyéves gyermek, aki 750 grammal jött világra a soproni kórházban. Ez azért volt különleges, mert a mai protokollal ellentétben akkoriban még nem voltak különféle centrumok és intézmények kijelölve arra, hogy egy ekkora csecsemő születését segítsék. Az édesanya a kórházból hazatérve csak a településen tevékenykedő orvos és védőnő közös munkájára számíthatott. Azóta persze felnőtt a gyermek, és ma már háromgyermekes édesanya. A mindennapok során számos vicces eset is megtörténik. Ilyen volt pár évvel ezelőtt, amikor először végeztem vérnyomásmérést egy hároméves kislánynak. (A védőnői szűrővizsgálatokon ekkor kell megejteni az elsőt.) Feltettem rá a vérnyomásmérő mandzsettát, elkezdtem felpumpálni, majd a kislány rám szólt: vedd le, mert ez nekem kicsi! Azóta már nagylány lett belőle, de mindig szoktam neki említeni. 

– Boldog hivatás védőnőnek lenni? 
– Inkább felemelő és jó élményeim vannak, de sajnos előfordultak már rossz tapasztalatok is. Az egyik törés szintén a pályafutásom elején volt. Két hónapja dolgoztam még csak, de egy szülőpárnak, akikkel a felkészítés során még nem én foglalkoztam, nem engedhettem haza a kórházból az újszülöttjüket. A várandósság alatt nem tudtak olyan környezetet megteremteni, ahová jó szívvel adhattuk volna haza a csecsemőt. Ennyi év alatt azért fordult elő szomorúság is. Két szívbeteg csecsemőt vesztettünk el, és volt még egy szülés körüli halálozás is a negyven év alatt. A csecsemők és a gyermekek halálhíre mindig megrendíti az embert. 

– Miben számíthatnak a leendő, illetve újdonsült édesanyák a segítségére? 
– A várandósság alatt folyamatosan szűrővizsgálatokat végzek, figyelemmel kísérem és jó tanácsokkal látom el a leendő édesanyákat, akiket több szempontból felkészítek a baba fogadására. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom adott ki segítő füzeteket, amikkel nemcsak az édesanyák készülhetnek fel az új családtag érkezésére, de még az apukák, tesók és nagyszülők is. Ezeket az olvasmányokat nagyon szeretik a családok, főleg a nagyszülők, akiknek abban mutat irányt, hogy hogyan találják meg az egyensúlyt a segédkezésben. Természetesen a mentális egészségre is oda kell figyelnem! Sokan kérnek segítséget olyan problémákban is, amit szeretnének szakemberrel megbeszélni, vagy csak tanácsot kérni. Nemhiába érdemeltem ki a negyven év alatt a bizalmat, hiszen sosincs kikapcsolva a telefonom. Azt gondolom, ha valaki el akar érni, akkor neki szüksége van rám.

Alkalmazkodni az új helyzetekhez 

– Változott az évek során a munkája? 
– Mint minden szakma, ez is folyamatosan átalakul. Ha csak arra gondolok, amikor elkezdtem dolgozni, akkor ruhapelenkák voltak, most meg a vizeletjelző, eldobható. Ez egy óriási ugrás volt. A kapcsolattartásra is jellemző a változás, amire a legjobb példa az elmúlt két év. A koronavírus-­járvány alatt mindent a közösségi médiába helyeztünk át. Nem vagyok telefonos és számítógépes szakember sem, de alkalmazkodnom kellett a helyzethez. Megtanultam fizikai kontaktus nélkül a családok mellett lenni, akik folyamatosan küldték a fotókat, videókat, kérdeztek telefonon keresztül. Ez az egész szituáció furcsa volt eleinte, de hamar sikerült hozzászoknom. 

– Ha csak egy tanácsa lehetne, amit megosztana egy édesanyával, mi lenne az? 
– Mindenképpen az anyatejes táplálás! Nagy hangsúlyt kap ez a terület, hogy a babák féléves korukig lehetőség szerint csak anyatejet kapjanak. Ebben támogatásra lelnek a kórházakban is, ahol bababarát szülészeti osztályokon e gondolat mentén dolgoznak. Most már hozzátáplálást sem kapnak a bent töltött idő alatt, hanem igény szerint szoptathatják a babákat. Szerencsére a körzetemben sok teljesen anyatejes baba van. Így azt tanácsolnám, hogy azok, akiknek sajnos nem sikerül a százszázalékos anyatejes táplálás, törekedjenek arra, hogy az utolsó csepp tejet is megkapja a gyermek. Már az is sokat számít!

 Még egy lépés az egészség érdekében 

– A védőnői teendők mellett van olyan terület a körzetében, amivel önszorgalomból foglalkozik? 
– 2010-ben elvégeztem egy méhnyakrákszűrő tanfolyamot, amit itt a faluban már vártak a 25–65 év közötti hölgyek. Azt gondolom, hogy akik régóta nem voltak nőgyógyásznál, és egy méhnyakrákszűrésre eljönnek, azok egy lépést megtesznek az egészségük érdekében. Azonban minden alkalommal elmondom, hogy egy komplex vizsgálat sokkal többet ér, és ha tehetem, rábeszélem őket a szűrővizsgálatokon való részvételre. 

– Alapított saját családot is? 
– Két gyermekem született. Tíz évvel ezelőtt egy baleset következtében megözvegyültem, így a gyermekeimmel még jobban egymásra utalódtunk. Előtte is jó kapcsolatunk volt, de utána még jobban összehangolódtunk. Azóta már felnőttek, de még együtt élünk, és sokat járunk együtt kirándulni, biciklizni. Ők sportolnak, szóval a versenyek is családi programok. 

– A jövőt illetően milyen tervei vannak? 
– Különösen nagy terveim nincsenek. Az édesanyám már idős és segítségre szorul. Az ő egészségi állapota sok mindent meghatároz, még a munkámban töltött időmet is befolyásolja, hiszen ha rosszabbodik az állapota, akkor még többet segítek majd neki. Én még jól vagyok és érzem magamban az erőt, ebből adódóan remélem, még egy-két évig minden rendben lesz. 

Névjegy - Tischler Jánosné Ildikó 1960-ban született Sopronban, de Sopronhorpácson nevelkedett. Tanulmányait Budapesten, az akkori Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karán végezte mint védőnő. A tanácsi rendszerben ösztöndíjat ajánlottak fel a számára, hogy tanulmányai alatt Újkéren kezdjen el dolgozni. 1981 óta főállásban látja el a védőnői feladatait.